Szekfű Gyula
Szekfű Gyula (Székesfehérvár, 1883. máj. 23. – Bp., 1955. jún. 29.): történész, publicista, egyetemi tanár, az MTA tagja (l. 1925, r. 1941). A bp.-i egy. elvégzése után 1904-ben az MNM-ben, 1909 – 13 közt az az Orsz. Levéltárban és a bécsi Állami Levéltárban dolgozott. Ballagi Aladárral sajtóvitát folytatott a Rákóczi-kérdésben. 1916-ban a bp.-i egy.-en magántanár, 1924-ben ny. rk. tanár, 1925-ben ny. r. tanár lett az újabb kori m. történet tanszéken. 1927-től 1938-ig Bethlen István politikáját támogatva szerk. a Magyar Szemlét. A II. világháború után Mo. első moszkvai követe, majd nagykövete (1946. jan. ill. 1948. máj.-tól 1948. szept.-ig). 1953-tól ogy.-i képviselő, 1954-től az Elnöki Tanács tagja volt. ~ hosszú utat tett meg az idealista történetfilozófia befolyása alatt készült első műveitől (1904 – 16) a szellemtörténeti irányzat mo.-i képviseletén át (1916 – 35) a fasizmussal való nyílt szembefordulásáig, a népi demokrácia igenléséig. Fiatalkori műveit Habsburg-barát szemlélet, de nagy iskolázottság, magas színvonalú forráskritika, a történeti adatok és irodalom alapos ismerete jellemzi. Erről az oldalról fordult szembe a Thaly Kálmán által képviselt romantikus-nacionalista történetfelfogással. Későbbi művein L. Ranke és a németo.-i szellemtörténeti irányzat, főleg F. Meinecke hatása érezhető. Az 1918 – 19-i forradalom után a szellemtörténeti módszert alkalmazta; Három nemzedék c. munkája a Horthy-korszak ideológiai alapvetése. Bethlen bukása, Gömbös kormányra kerülése után eltávolodott a kormány politikájától, s 1935-ben már rámutatott a Mo.-ot fenyegető német fasiszta veszélyre, konzervatív, katolikus oldalról bírálva a hitlerizmust. A II. világháború kitörése után a nyilvánosság előtt is hangot adott antifasiszta nézeteinek a Népszava 1941. karácsonyi számában. 1942-ben részt vett a Magyar Történelmi Emlékbizottság munkájában. 1943 – 44-ben a Magyar Nemzetben folytatólagosan közölte figyelmeztetésül a reformkor haladó polgári demokratikus eszményeit felidéző Valahol utat vesztettünk c. tanulmányát. – F. m. Szamosközy István történeti munkáinak kritikájához (Bp., 1904); Serviensek és familiarisok (Bp., 1912); A száműzött Rákóczi (Bp., 1913); Mit vétettem én? (Bp., 1915); A magyar állam életrajza (Berlin, 1917; magyarul, 1918); Három nemzedék (Bp., 1920); Széchenyi igéi (Bp., 1921); Iratok a magyar államnyelv kérdésének történetéhez (Bp., 1926); Bethlen Gábor (Bp., 1929); Magyar történet (Hóman Bálinttal, IV – VII., Bp., 1929 – 33, a későbbi kiadásoknál III – V.); Három nemzedék és ami utána következik (Bp., 1934); Állam és nemzet (Bp., 1942); Forradalom után (Bp., 1947); Az öreg Kossuth (Kossuth Emlékkv. 1952): Az értelmiség átállása a felszabadulás idején (tanulmány, posztumusz, Csillag, 1955). – Irod. Pethő Sándor: Sz. Gy. törtéadtírása (Bp., 1933); Zoványi Jenő: Sz. és társai történetírása (Bp., 1938); Németh László: Sz. Gy (Bp., 1940); Révész Imre: Sz. Gy. (Akad. Ért. 1955); Mérei Gyula: Sz. Gy. történetírásának kérdései (Társadalmi Szle, 1959. 7. sz.); Tilkovszky Loránt: Bajcsy- Zsilinszky Endre történetpolitikai vitája Sz. Gy.-val (Valóság, 1959. 6. sz.); Mérei Gyula: Sz. Gy. történetszemléletének bírálatához (Bp., 1960); Pach Zsigmond Pál: Az ellenforradalmi történetszemlélet kialakulása Sz. Gy- val Három nemzedékében (Tört. Szle, 1962); Szigeti József: A magyar szellemtörténet bírálatához (Bp., 1964); Dénes István Zoltán: A realitás illúziója. A histórikus Sz. Gy. pályafordulója (Bp., 1976); Glatz Ferenc: Történetíró és politika (Bp., 1980); Glatz Ferenc: Nemzeti kultúra – kultúrált nemzet (Bp., 1988).
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
