Szentjóbi Szabó László

Full text search

Szentjóbi Szabó László (Ottomány, 1767. jún. 22.Kufstein, 1795. okt. 6.): költő, a magyar jakobinus szervezkedés tagja, Batsányi János legjobb barátja. A debreceni ref. kollégiumban tanult. A türelmi rendelet után állami tanítói és tanári állást vállalt Nagyváradon, tanári vizsgája után, 1789-től Nagybányán. Az egyházi reakció térhódításával állása azonban megszűnt, és nagy nehezen a helytartótanács alkalmazásába sikerült kerülnie. II. József halála után Pesten jogot hallgatott, 1794-ben a bihari főispán, Teleki Sámuel magántitkára lett. Martinovicsék mozgalmában való részvétele miatt 1794-ben halálra, majd kufsteini várfogságra ítélték. Fogsága első évében halt meg. Költészetében és fennmaradt prózai műveiben sok vonatkozásban a polgári haladás eszméjének hirdetője. Mint tudatos és gondos stiliszta Kármán József mellett az 1790-es évek m. szépprózai stílusának legnagyobb művésze. – F. m. Mátyás király vagy a nép szeretete jámbor fejedelmek jutalma (történeti dráma, bem. Kelemen László társulata, 1793); Szentjóbi Szabó László költeményei (Gálos Rezső kiadása, Bp., 1911). – Irod. Hajnóczy Iván: Sz. Sz. L. élete és munkái (Bp., 1905); Kazinczy Ferenc: Fogságom naplója (Bp., 1951); Gálos Rezső: Sz. Sz. L. (Bp., 1955); Benda Kálmán: A magyar jakobinusok (Bp., 1957). – Szi. Batsányi János; Verseghy Ferenc versei.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir