Vágó Márta

Full text search

Vágó Márta (Bp., 1903. júl. 6.Bp., 1976. ápr. 22.): író. ~ József közgazdász, közgazdasági szakíró leánya. Már serdülő éveiben megismerkedett a Társadalomtudományi Társaság előadásain a polgári radikalizmus eszméivel. Világnézetét formálta a család baráti köre is: Szende Pál, Kunfi Zsigmond, Polányi Károly, Mannheim Károly, Vámbéry Rusztem, Hatvany Lajos, Lesznai Anna és mások. 1927-ben apja Heidelbergbe küldte, ahol Karl Jaspers előadásait hallgatta. 1928-ban ismerkedett meg József Attilával. 1942–43-ban papírra vetett, de egészében csak 1975-ben közreadott memoárjából s a kettejük ugyancsak ott közzétett levelezéséből kitűnik, hogy ~ – a közhiedelemmel ellentétben – viszonozta a költő szerelmét. ~ szülői elhatározás folytán és szociológiai tanulmányai végett hosszabb nyugat-európai körút után, 1928 őszén Londonba utazott, ahol stúdiumai érdekében a szegénynegyedben vállalt munkát. A londoni év után Berlinbe került, itt ment férjhez, és csak Hitler hatalomra jutása (1933) után tért vissza Mo.-ra. József Attilával a Szép Szónál került újból kapcsolatba, ahol részt vett a szerkesztési munkálatokban. Munkatársa volt a 40-es években a Magyar Csillagnak is. Memoárjait, kézirat gyanánt az 50-es években a József Attila kritikai kiadás szerkesztőinek rendelkezésére bocsátotta; a visszaemlékezésekből és a levelekből több részlet látott napvilágot, majd 1975-ben könyv alakban is megjelent az irodalomtörténeti kutatás számára is forrásértékű mű. – M. József Attila (Bp., 1975). – Irod. Melczer Tibor: V. M. (Literatura, 1975. 3–4. sz.); Fodor András: V. M. (Forrás, 1976. 4. sz.); Péter László: Minden a versért volt (Kortárs, 1976. 4. sz.); Keresztury Dezső: Elment V. M. (Élet és Irod., 1976. 21. sz.); Gyertyán Ervin: Két új József Attila könyv tanulságai (Irod. tört., 1977. 1. Sz.).

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir