Antoni Sámuel,

Full text search

Antoni Sámuel,
ág. vallású evang superintendens, szül. 1664-ben, előbbinek fia; korán jutott árvaságra s rokonai nevelték és taníttatták Selmeczen; innen tanulmányai folytatására Győrbe szándékozván menni, 18 éves korában Érsek-Ujvárnál török fogságba esett; kiszabadulván, 1685-ben Sopronban, Trencsénben és 1692-ben Jenában tanult, hol Schmidt János András bölcselettudor és az észtan tanára elnöklete alatt vitázott; értekezése megjelent ily czímmel: De medicina affectuum. Jena, 1694. Hazájába visszatérvén, a trencséniek iskola-igazgatóvá tették, 1696-ban pedig lelkészszé akarták avatni, de A. kizavartatván helyéből, az Osztrosith Mátyás báró házi prédikátora lett; három év mulva Hibére, innét 1700. Botfalvára, kevéssel azután Vág-Ujhelyre, majd Nagy-Palugyára, 1708-ban pedig Csetnekre ment papnak és 1709-ben megválasztották superintendensnek. Meghalt 1738. aug. 18. Csetneken.
Kéziratban hátrahagyta Kátéját és Löscher, Edle Andachts-Früchte cz. munkájának tót fordítását.
Haan. Jena Hung. 39.
Tud. Értesítő II. 248.
Fabó, Monumenta I. III.
Hörk Az ev. Tiszakerület Püspökei.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir