Fellner Simon,

Full text search

Fellner Simon,
vasúti felügyelő, szül. 1846. jan. 23. Budapesten, hol atyja tehetős molnármester volt, ki fiát kereskedelmi intézetbe adta. A Heller-, Becker- és Röser-féle intézet tanfolyamait végezte. Atyja tehetséges fiában méltó utódot látott virágzó üzlete vezetésére; ily czélból utazásra kelt F., s beutazta Németországot, Francziaország egy részét és meglátogatta Párist. Utazása, mely hat évig tartott, 1869-ben ért véget. Visszatérve, anyjának ösztönzésére lisztkereskedést vezetett, de csak rövid ideig; mert már 1870-ben a tiszavidéki vasút szolgálatába lépett, honnét 1871. nov. előnyösebb állásba, a m. kir. államvasutakhoz lépett át; itt fokozatosan előléptetve felügyelői rangot nyert. 1881-ben a közmunka s közlekedési miniszterium újjászervezésekor, Fellnert a miniszterium tarifaosztályába hívták meg. Akkor azon helyes s eredményben sikeres szándék vezérelte az intéző köröket, hogy az állami befolyást a közgazdaság és a társadalmi érdekek szempontjából intenzivebben érvényesítsék. F. lelkes munkása lett ez iránynak. Túlfeszített munkásságának alkalmasint része van abban, hogy java férfikorában elhunyt. Hivatalos teendőin kívül egyetlen ambicziója volt a hazai vasutak tarifa-ügyeinek vizsgálása elvi szempontok alapján. Meghalt 1884. febr. 9. Budapesten.
Czikkei: A magyar vasutak tarifái az osztrák vasuti tarifa-enquête IX. csoportjának tárgyalásaira és javaslataira. Hajózási vállalataink tarifális viszonyai, különös tekintettel az első cs. kir. szab. dunagőzhajózási társulatra (Vasuti és Közlekedési Közlöny 1883.).
Munkája: A vasúti tarifák reformálásának kérdéséhez. Bpest, 1884. (Különnyomat a Nemzetgazdasági Szemléből.)
Nemzetgazdasági Szemle 1884. 205. l. Horváth Ignácz Könyvészete 1884. és gyászjelentés.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir