Frim Antal,

Full text search

Frim Antal,
a siketnémák nyilvános tan- és nevelő-intézetének igazgató tulajdonosa Budapesten, szül. 1855. máj. 28. Körmenden Vasmegyében; a nagy-kanizsai gymnasiumban tanult; szüleinek szegénysége miatt tanulmányait négy év mulva kénytelen volt félbenhagyni, mire Kopreinitzba (Slavonia) ment nevelőnek, honnét két év mulva Bécsbe került, hol az izraelita elemi iskolánál mint segédtanitó nyert alkalmazást. Bécsből másfél év mulva 1874-ben Budapestre jött a Stern-féle elemi iskolába mint osztálytanitó; azonban félév után katonai kötelezettsége miatt kénytelen volt ezen állásától is megválni. Négy évig volt a hadseregnél és a boszniai hadjáratban is részt vett. Azután a budapesti országos izraelita tanitóképző intézetbe lépett, hol a négy évfolyam befejeztével tanitói oklevelet nyert és a főváros egyik elemi iskolájában alkalmazták. Időközben eljárt az országos siketnémák intézetébe s hallgatta az ottani előadásokat és később nejével Schwarz Reginával, ki a siketnémák intézeténél hét évig működött, 1885-ben siketnémák számára iskolát alapítottak; 1888-ban már 11 növendékkel tartottak nyilvános vizsgát. 1889-ben a váczi siketnémák intézetében szakvizsgát tett és iskolája a kormánytól nyilvánossági jogot nyert. 1892. nov. az intézet a VIII. kerületi Hunyadi-utczában saját házába költözött.
Czikkei az Izraelita Tanügyi Értesítőben (1884. A büntetés az iskolában), az intézet Értesítőjében (1888. A siketnémák oktatása, 1889. A siketnéma gyermek az iskolában. 1890. Mi módon segíthetnénk a fővárosban élő siketnémáinkon, 1891. A siketnémák oktatásának sikere, 1892. A siketnémák oktatása tekintettel az évkorra, 1893. Az irásbeli feladatok a siketnémák iskolájában).
Önéletrajzi adatok.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir