Halasy Kálmán,

Full text search

Halasy Kálmán,
jogi doktor és állami képzőintézeti tanár, szül. 1851. júl. 5. Léván Barsmegyében, hol atyja városi tisztviselő volt; a gymnasiumot Léván, Budapesten és Kecskeméten befejezvén, Mednyánszky Dénes báró fiának nevelésével bizatott meg és egyidejűleg beiratkozott az 1870–71. tanévre a pozsonyi kir. akadémiára joghallgatónak és két év mulva az államvizsgát letette. 1874 végén szülóvárosában az állami tanítóképzőintézetnél segédtanár lett. Jogi doktori oklevelet a budapesti egyetemen nyert. Mint tanár (időközben rendes tanárrá neveztetett ki) 16 évet töltött Léván; ekkor a herczeg Esterházy hitbizomány levéltárának rendezésével bizatott meg és ezen célból 1889 őszén szabadsággal Kismartonba utazott; ezen megbízást 1890. jún. teljesítvén, visszautazott állomására Lévára; két évig Znióváralján, 1893–94-ben Temesvárt működött mint tanár és 1894. nyarán visszahelyeztetett Lévára.
Munkái:
1. Emlékkönyv az orsz. magyar tűzoltó-szövetség VIII. közgyűléséről, kapcsolatban a magyar tűzoltók adriai kirándulásával, összeállította és naplószerű útirajzzal ellátta. Bpest, 1887.
2. Házasságjog vonatkozással az egységes polgári házasságra. Temesvár, 1893.
M. Könyvészet 1893. és önéletrajzi adatok.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir