Kalmárffy Ignácz,

Full text search

Kalmárffy Ignácz,
budai városbiró, szül. 1754. aug. 7. Budán; iskoláit elvégezvén, szolgálatát mint magántitkár kezdte gróf Niczky Kristóf tárnokmesternél, a ki őt azután a tárnokszéknél jegyzőnek léptette elő; midőn pedig ott változás állott be, 1782-ben Budán a városnál mint aljegyző lépett hivatalba; 1788-ban városi tanácsos lett, 1790-ben pedig városbirónak választották meg. Ezen fontos hivatalt, néhány évi megszakítással, élete fogytáig, közel 34 évig viselte. Mint a város követe, több országgyűlésen kitüntette jogi ismereteit és ékesszólását. Az 1808. országgyűlésen a felkelősereg iránti választmány tagja volt és ugyanekkor a Ludoviceumra kétezer forintot adott. Az ő kitartó buzgalmának sikerült létrehozni a budai polgári ispotályt, melyet több polgártársával egyesülten adakozásból létesített s berendezett, mely kilencz elszegényedett agg polgárnak és polgárnőnek nyújtott menedéket. A király 1790. nov. 18. Pozsonyban kelt levelével magyar nemességet adományozott neki s három leányának; egyúttal Kramerlauf családi nevüket is Kalmárffyra változtatták. K. utóbb még a cs. Leopoldrend vitézi rendjét kapta, Pestmegyének pedig táblabirája és a polgári katonaság vezére volt. Meghalt 1823. decz. 13. Budán.
Munkája: Anrede an seine kais. königl. Hoheit den Durchlauchtigsten Erzherzog und Reichs-Palatin. Gehalten den 31. Okt. 1819. Ofen. (Anreden cz. munkában Klinger György beszédével együtt.)
Vereinigte Ofner-Pester Zeitung 1823. 101. sz.
Nagy Iván, Magyarország Családai VI. 43. l.
Petrik Bibliogr.
Illéssy és Pettkó, A királyi könyvek. Bpest, 1895. 120. l.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir