Magyar László (dömsödi),

Full text search

Magyar László (dömsödi),
jogi doktor, a magyar lovaregylet vezértitkára, M. László, az első hazai takarékpénztár vezértitkárának és Bolyó Zsuzsannának fia, szül. 1858-ban Duna-Vecsén (Pestm.); a gymnasiumot Nagy-Kőrösön, majd Budapesten végezte; ugyanitt a jogi tanfolyam bevégeztével jogi doktori oklevelet nyert. (Az egy éves önkéntességnek az érettségi vizsga letétele után tett eleget és kineveztetett tartalékos hadnagynak). A müncheni és gráczi egyetemen töltött tanulmányi évek után, 1881-ben a magyar országos bank jogi osztályában vállalt hivatalt. 1883-ban ügyvédi oklevelet szerzett és a nagy-kikinda-nagy-becskereki vasut titkárává neveztetett ki. A magyar országos bank felszámolása után 1889-ben a magyar lovaregylet versenytitkára, 1895-ben annak vezértitkára lett. Az urlovasok szövetkezetének 1890-ben történt megalakulásakor, ennek titkárságát is elvállalta s vezette az 1897-ig.
A versenyüzemre vonatkozó czikkeket írt a szaklapokba s főrésze volt az angol lóversey-szabályoknak magyarra fordításában.
Munkái:
1. Az urlovasok szövetkezetének Évkönyve. Szerk. ... Bpest, 1890–97.
2. A magyar lovaregylet hivatalos Évkönyve. U. ott, 1896 óta szerkeszti és kiadja.
Szerkeszti továbbá a Ménes-könyv «Ausztria és Magyarország részére» cz. részét.
A m. n. múzeumi könyvtár példányairól és önéletrajzi adatok.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir