Meskó László (felső-kubini),

Full text search

Meskó László (felső-kubini),
jogi doktor, országgyűlési képviselő, M. Pál városi főorvos és Bölke Matild fia, szül. 1851. szept. 23. Nyiregyházán (Szabolcsmegyében); a gymnasiumot szülőhelyén és Eperjesen, jogi tanulmányait Budapesten és Bécsben végezte, ezután nagyobb utazást tett Olasz-, Franciaországban és Svájczban. 1877-ben szerezte meg a jogi doktori és ügyvédi okleveleket és szülővárosában ügyvédi irodát nyitott. Katonai kötelezettségének eleget tevén, mint tartalékos hadnagy Bienerth altábornagy főhadiszállásán részt vett a boszniai hadjáratban, melynek befejeztével főhadnagygyá léptették elő és áthelyezték az 5. honvéd-huszárezredhez. Nyiregyháza városa 1878-ban városi tiszti ügyészszé választotta meg és ezen állását 1892-ig megtartotta. 1892. nov. 24. Irányi Dániel halála után Békés város függetlenségi programmal a képviselőházba küldte, a hol pártja megbizásából többször kifejtette annak álláspontját. A vármegye, valamint az ág. ev. egyház bizalmából több előkelő állást foglal el; a tiszai egyházkerületnek egyik főjegyzője, majd egyik ügyésze, a nyiregyházi ág. evang. gymnasium felügyelője, helyettes elnöke a nyiregyházi takarékpénztár igazgatóságának és elnöke a nyiregyházi casinónak. A képviselőház közigazgatási bizottságának tagja volt.
Országgyűlési beszédei a Naplókban (1892 óta) vannak.
Meskó Márton, A Meskó család leszármazása. Mező-Berény, 1894. 356., 44. l.
Sturm Albert, Országgyűlési Almanach. Budapest, 1897. 301. l.
Szabolcsvármegye. Budapest, 1900. (Magyarország vármegyéi és városai).

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir