Mikár (Mikán) Zsigmond,

Full text search

Mikár (Mikán) Zsigmond,
az 1848–1849. országos honvédegyletek központi bizottságának főjegyzője, született 1826. őszén Buttyinban (Aradm.), hol atyja görög-keleti lelkész volt, ki a mult századi 30-as évek közepén több községgel és fiával együtt a róm. kath. unióhoz tért át. M. a gymnasium VIII osztályát Nagyváradon végezte; ekkor a 9. huszárezredbe lépett. 1848. márcz. ezredével mint hadnagy Morvaországból hazajött és a horvát határra rendeltetett; 1849. elején lett főhadnagy; végig küzdötte a szabadságharczot. Mikán családi nevét ekkor Mikárra változtatta. A hadjárat után az aradi várba került, hol besorozták az osztrák seregbe. 1850-ben ismét hadnagy lett és 1851 őszén Bécsben a hadsereg központi lovagló iskolájában töltötte hátralevő katonai pályáját, melytől 1853 végén megvált. Ezután Londonban s Párisba élt és 1858. febr. tért vissza hazájába. ekkor az 1848–1849. honvédek ügyében fejtett ki nagy tevékenységet és az 1848–49. országos honvédegyletnek bizotts. ma is főjegyzője.
Munkái:
1. Honvéd Schematismus, vagy is: az 1848–49-ki honvédségből 1868-ban még életben volt főtisztek névkönyve. Kiadta Bakó Farkas. Pest, 1869.
2. Honvéd-Névkönyv. Az 1848–49. honvédseregnek 1890-ben még életben volt tagjairól. Bpest, 1891. (30,000 élő honvéd névjegyzéke).
Petrik Könyvészete és önéletrajzi adatok.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir