Németh Sándor,

Full text search

Németh Sándor,
ág. ev. ref. lyceumi tanár, szül. 1811. jún. 15. Kőszegen (Vasm.) iparos szülőktől; grammatikai tanulmányait Győrben kezdte meg és folytatta, mert szülei ide költöztek. 1825-ben szülei Pozsonyba vitték, hol a humaniorák első osztályába lépett. Tanárai közül különösen Kováts-Martinynek figyelmét vonta magára. Tanulói pályája alatt sokat kellett küzdenie anyagi nélkülözésekkel. Elvégezvén tanulását a pozsonyi ev. lyceumban, négy évig házi nevelő volt Liptó megyében, mely idő alatt szorgalmasan olvasta a német remekírókat. Miután ez időben a protestáns ifjak nem mehettek külföldre, a bécsi theologiai facultást kereste fel, hol három évig tanult és kétszer császári ösztöndíjban is részesült. 1840-ben Pozsonyba hívták meg segédtanárnak az éppen akkor közadakozásból alapított lyceumi magyar nyelvi tanszékre. Ekkor még szokatlan volt az iskolai kathedráról a magyar szó, hát még a magyar nyelvnek tanítása. Nem csoda tehát, hogy N. tanári pályája eleintén tövises volt. Az 1844. szünet alatt nagyobb tanulmány utat tett Németországban; onnét haza térve, tevékeny részt vett a negyvenes években több ízben tartott protestáns tanári értekezleteken. Midőn a pozsonyi evang. lyceum az ötvenes években a Thun-rendszer szerint szervezkedett, N. a magyar nyelvet és történelmet tanította a főgymnasiumban. Tanári kötelességei teljesítésében torokbaja gátolta, ehhez később meggyengült hallása is járult. A hatvanas években már hangja is alig volt hallható. Reichenhallba ment üdülni, de kevés eredménynyel. Meghalt 1865. febr. 3. Pozsonyban.
Munkája: Magyar chrestomathia, vagy magyar jeles irók némelly válogatott darabjaik. Nyelvgyakorlásra és szavalásra az ifjúság számára. Pozsony, 1842.
A pozsonyi ev. gymnasium Értesitője 1865.
Prot. Képes Naptár 1866. 49. l.
Petrik Bibliogr.
Markusovszky Sámuel, A pozsonyi ág. hitv. evang. lyceum története. Pozsony, 1896. 658. l. és gyászjelentés.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir