Némethy Samu,

Full text search

Némethy Samu,
orvosdoktor, megyei főorvos, N. Sámuel és Benke Borbála szegénysorsú földművelők fia, szül. 1858. aug. 9. Golopon (Zemplénm.); 1888-ban a község földesura Vay Miklós báró koronaőr kieszközölte, hogy Sárospatakon a Pálóczi Horváth Mária alapítványra fölvétetett és mint ingyenes tanuló végezte a főgymnasiumot, melynek VIII. osztályában az Erdélyi János költő-tanár emlékére alapított önképzőkörnek alelnöke volt. Ekkor a theologiai pályára lépett; egy év mulva azonban 1881-ben a budapesti egyetemre iratkozott be orvosnövendéknek. Egyetemi tanulmányai után egy évre az akkori m. északkeleti vasút igazgatósága által Királyházára neveztetett ki pályaorvosnak; négy év mulva Nagy-Szőllősre neveztetett ki járásorvosnak, de megtartotta a pályaorvosi állást is. 1897-ben Ugocsamegye tiszti főorvosának nevezték ki. Ismereteinek gyarapítása végett már mint gyakorló-orvos fölkereste Ausztria-, Német- és Oroszország nevezetesebb egyetemeit.
Czikkei az Ugocsában (1889. A fertőző betegségekről, felolvasás, 1896. 48., 49. sz. Uti naplómból. Prága, sat., Suggestio és a vele való gyógyításról, 1897. 42–48. sz. Utazás Oroszországban, 1900. A gyermekápolásról, felolvasás, Ugocsa vármegye gyermekhalandósága, Az iskolás gyermekek testi nevelése, felolvasás); a Gyógyászatban (1900. Megjegyzések a máramarosszigeti kéthónapos bábatanfolyamok szervezéséhez).
Pesty Alfréd, Magyarország Orvosainak Évkönyve. Bpest, 1899. 264. l. és önéletrajzi adatok.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir