Nemoian János,

Full text search

Nemoian János,
ügyvéd, N. Ábrahám görög keleti rumén lelkész fia, született 1847. jan. 6. Agadicson (Krassó-Szörénymegye); 1859-ben a lugosi gymnasium I. osztályába lépett, a II–IV. osztályt Temesvárt, az V. és VI. Belényesen járta; ezután atyja a debreczeni ev. ref. kollegiumba küldte a magyar nyelv elsajátítása végett, hol 1865–67-ben a VII. és VIII. osztályt, 1867–69. az első évi jogtanfolyamot és a II.-ban az első félévet végezte, a midőn a haderő ujjászervezési törvény szerint mint egyéves önkéntes Prágába küldetett, honnét hadnagyi ranggal távozott, mire Debreczenben folytatta tanulmányait. A III. jogi tanfolyam elvégzése után 1871-ben a birói államvizsgát letette. Időközben a Gencsi-családnál nevelősködött. 1871-ben Krassómegye törvényszékénél tiszteletbeli aljegyzővé neveztetett ki; a kir. biróságok szervezésekor pedig a lugosi kir. törvényszékhez helyeztetett át. 1872-ben Popasu János karánsebesi görög keleti rumén püspök felhivására félbenhagyván a jogi pályát, theologiai és paedagogiai magasabb kiképzése végett külföldre ment és a lipcsei, majd a genfi egyetemen theologiai, paedagogiai, philosophiai s philologiai tudományokat hallgatott; 1874 őszszel haza érkezett és előbb mint theologiai, azután mint tanítóképző tanár működött hét évig. Mint karánsebesi rumén tanítóképzőintézeti tanár a közoktatásügyi miniszteriumtól megbizást kapott, hogy az 1879. nyarán Aradon rendezett első magyar tanfolyamon a rumén tanítókat a magyar nyelvre oktassa, a mely alkalommal Krassó-Szörény, Torontál, Temes, Arad, Bihar és Hunyad megyékből mintegy 500 tanító vett részt a tanfolyamon. E miatt mint felekezeti tanárt az összes rumén lapok hevesen megtámadták és ezért ezen hirlapokkal heves polemiát folytatott, minek az lett a következménye, hogy az egyházi tanári pályáról ismét a jogira lépett és két évig ügyvédi irodákban dolgozott, majd a királyi biróságnál gyakorlatba állott; 1884-ben ügyvédi vizsgát tett és Karánsebesen ügyvédi irodát nyitott. Tanársága idején Torma Károly és Klein József prágai egyetemi régészeti tanár társaságában a Krassó-Szörény és Hunyadmegyék területén létező római utakat, castrumokat és egyéb római emlékeket kutatta. 1886. decz. Karánsebes város képviselőtestülete megválasztotta polgármesternek; a város emelése érdekében sokat tett, különösen a villanyvilágítást létesítette s igy Temesvár után másodsorban ezen város élvezte az országban ezen intézményt. 1891 végén polgármesteri hivataláról lemondott és azóta ügyvédi gyakorlatot folytat.
Munkái:
1. Gramatica magiară romană. Karánsebes és Lugos, 1879.
2. Manual de limba magiară pentru scolele poporale. Lugos, 1880. (A magyar nyelv kézikönyve a népiskolák számára).
3. Conductor la manualul de limba magiară upentr scoalele poporale. Lugos, 1880. (Utasítás a magyar nyelv kézikönyvéhez).
Néptanitók Lapja 1880. 584. l. és önéletrajzi adatok. (Kovács Béla karánsebesi kir. járásbiró szivességéből).

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir