Neumann Károly (gárdonyi),

Full text search

Neumann Károly (gárdonyi),
jogi doktor, miniszteri osztálytanácsos, N. Frigyes földbirtokos és Neumann Luiza fia, szül. 1865. márcz. 18. Pesten; középiskolai tanulmányait a budapesti gyakorló gymnasiumban és az ág. ev. gymnasiumban, az egyetemet Budapesten és Berlinben végezte. A jogi és államtudományi doktorátust a budapesti egyetemen szerezte meg és ügyvédjelölti működés után 1887-ben a volt közmunka és közlekedési miniszteriumba lépett be, majd a kereskedelmi miniszteriumban szolgált és 1902-ben miniszteri osztálytanácsos lett, és a vasuti jogi s közgazdasági ügyosztályt vezeti; emellett a keleti kereskedelmi akadémián a kereskedelmi és váltójog tanára, a műegyetemen pedig a kereskedési jog meghívott tanára. Tagja a vasuti tisztképző tanfolyam felügyelő bizottságának, a miniszterium évi jelentését szerkesztő bizottságnak, a statisztikai és a közjegyzői vizsgáló bizottságnak.
Czikkei a M. Igazságügyben (1886. A közigazgatási és birói tevékenység határairól, XXXIII. Az első nemzetközi jogi codex); a Nemzetgazdasági Szemlében (1888. A mezőgazdaság történelme mint a nemzetiségi statisztika alapja, 1891. A m. kir. államvasutak uj árudíjszabása); a Vasuti Közlönyben (1896. A helyi érdekű vasutakra vonatkozó külföldi törvényhozás); a Közgazdasági Szemlében (1900. Ujabb vasuti irodalom a kereskedelmi törvény revisiójához); a Közgazdasági Lexikonban (Díjszabások, Fuvarozási jog, Közlekedés). A magyar Vasuti Értesítő vasuti részét szerkeszti és sok czikket írt N-ly jegy alatt a lapba. Czikkeket írt a Röll-féle Encyclopaedie des Eisenbahnwesensbe (Wien, 1890–1895); a Conrad-Elster-Lesit-Loening-féle Handwörterbuch der Staatswissenschaftba (Berlin, 1890–96. 2. kiadás 1900–1903. Eisenbahntarifwesen); a Muschler és Ulbrich-féle Oesterr. Staatswörterbuchba (Wien, 1896–97); a Geschichte der Eisenbahnen der Oest.-Ungarischen Monarchie. Wien-Leipzig czimű munkába is (Geschichte des Eisenbahnrechts in Ungarn). Szerkesztette 1899-ben a La Hongrie oeconomique és a Volkswirthschaftliche Mittheilungen aus Ungarn cz. folyóiratok vasuti részét és ezekbe czikkeket írt.
Munkái:
1. A franczia pairkamara vitái az elsőszülöttségi jogról és helyettesítésről 1825-ben. Bpest, 1889.
2. A határidő üzlet perelhetőségének kérdéséhez. Bpest, 1889. (M. Jogászegyesület kiadványa).
3. A berni egyezmény és az új vasuti üzletszabályzat. Bpest, 1893. (M. Jogászegyesület Értekezései IX. 84.).
4. A közigazgatási biráskodásról szóló törvényjavaslat. Bpest, 1895. (M. Jogászegyleti Értekezések).
M. Könyvészet 1889., 1893. és önéletr. adatok.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir