Sarlay Károly (kis-sarlói és hatnéi),

Full text search

Sarlay Károly (kis-sarlói és hatnéi),
fatenyésztési vándortanár és megbízott Komárommegyére; a megyei gazdasági egyesület titkára, S. József kis birtokos, körjegyző, megyei gyám és ribári Ribáry Borbála fia, szül. 1853. jún. 28. Koltán (Komáromm.); középiskoláit Érsekujvárt, Esztergomban és Pesten 1871. végezte. A magyaróvári gazdasági tanintézetet elvégezvén, gróf Károlyi tót-megyeri, majd stomfai uradalmában 1875-ig praktizált. Aztán az orsz. magy. gazdasági egyesületnél talált alkalmazást. E közben az állatorvosi intézetet is végezte állami ösztöndíjjal. Az egyetem bölcseleti karán tanárnak készült és a természettudományokat tanulta szintén állami ösztöndíjjal és a gyakorló gymnasiumban tanított. Hajlama azonban a gazdasági pályára vonzotta és így 1883. febr. 28. Komárommegye közgyűlésén gróf Nádasdy Lipót főispán alapítványára a megyei gazdasági vándortanári állásra választotta, a hol ma is működik. A komárommegyei gazdasági egyesületnek 15 évig titkára is volt. Hogy gyakorlati pályáján eredménynyel taníthasson, szülőinek gazdaságát kisérleti települ rendezte be, a hol tanulmányai, utazása és tapasztalatai számára mintaterületet talált.
Irodalmi működését már a fővárosban kezdte; az Egyetértés, Magyar Föld, Nemzetgazdasági Szemle és a Földmívelési Érdekeink munkatársa és a napi lapok gazdasági tudósítója volt. Czikke a Nemzetgazdasági Szemlében (1883. A mezőgazdasági hitelszövetkezetekről).
Munkái:
1. Okszerű trágyázás. A gyakorlati mezőgazdák számára. Bpest, 1898.
2. A takarmányozás ismerete. U. ott, 1898.
3. Alakítsunk községi hitelszövetkezeteket. A gazdasági egyesület vándorelőadásaira szerkesztette. Kiadja a komáromvármegyei gazdasági egyesület. Komárom, 1899.
Szerkeszti a Gazdasági Közlönyt, a komárommegyei gazdasági egyesület havi értesítőjét 1883. július óta Komáromban.
Petrik Könyvészete 1886–1900. 737. l.
A m. n. múzeumi hirlap-könyvtár példányairól és önéletrajzi adatok.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir