Sass István,

Full text search

Sass István,
orvosdoktor, megyei főorvos, szül. 1822. febr. 23. Uzd-Borjádon, hol atyja szintén orvos volt. Gymnasiumi tanulmányait Sár-Szent-Lőrinczen kezdte és Sopronban (hol Petőfivel a «magyar társaság»-ban kötött barátságot, mely a nagy költő haláláig tartott) folytatta; az orvosiakat pedig Pesten és Bécsben végezte. 1847–48. Sauer tanár belkórházában tanársegéd, valamint Balassának is tanítványa volt. Az 1848–49. szabadságharcz alatt az esztergomi országos kórház igazgatója volt, majd Görgey táborában lett főorvos. Ott volt a világosi katasztrófánál is, mely után Lumniczer tanárral együtt Aradra volt internálva. 1850-ben Ozorán, fél évvel utána Tamásiban mint Eszterházi herczeg uradalmi orvosa telepett meg és itt lakott 1865-ig, a mikor Tolna vármegye főorvosának választották meg, a mely minőségében Szegszárdra tette át lakását. Az orsz. közegészségi tanácsnak megalakulásakor rendk. tagja lett. Ő felsége pedig 1872. a Ferencz József-rend lovagkeresztjével tüntette ki. Meghalt 1891. decz. 3. Szegszárdon. Fia: Sass István, szintén orvos, 1889. kapta orvosi diplomáját, Budapesten a Rudas-fürdő igazgatója.
Czikkei az Orvosi Tárban (1848. A cholera elleni szerekről); az Orvosi Hetilapban (1858. Az ebdühről, 1862. A váltólázas senys, A marhavész ellen használt beoltás sikere, A vérnyomás következményeiről szívbajoknál, A szoptatásról, 1863. A beszédszervek hűdése ép emlékezés mellett és így valószínűleg nem egy székhely az agyban, A rásztkór fogalma és oktanáról, 1865. Visszatérő láz, Agyvérbőség különösen vérfogyottaknál, 1885. Egészségügyi közeg-szükséglet a törvényhatóságokban és közegészségügyi közigazgatásban); az Egészségi Tanácsadóban (1866. A kanyaró vagy vereshimlő óvszabályai); a M. orvosok és természetvizsgálók Munkálataiban (XVII. Bpest, 1875. A közegészségügy a társadalomban); a Pesti Hirlapban (1879. 246. sz. és P. Naplóban 215. Petőfi katonás életéről); a Honban (1879. 211. sz. e. k. Petőfi arczképének kérdéséhez); a Vasárnapi Ujságban (1883. 50. sz. Petőfi beáll katonának, 50. sz. Petőfi gyermekkorából, 1884. Petőfi katonáskodása Sopronban, 34. sz. Ünnepi beszéde a sár-szent-lőrinczi Petőfi-ünnepen, Petőfi mint obsitos, 52. sz. Látogatás öreg Petőfiéknél, 1887. 1. sz. Petőfi mint Pönögei Kis Pál megérkezik Pestre, 1888. 45. sz. Petőfi megkéri Kappel Emiliát); a Koszorúban (1883. Petőfi viszonyáról Szendrey Juliához).
Munkái:
1. Orvostudori értekezés. A szélütés. Pest, 1847.
2. Az orvosi illedelemről. Szegszárd, 1881.
Petrik Bibliogr.
1891: Orvosi Hetilap 50. sz., Budapesti Hirlap 334. sz., Vasárnapi Ujság 49. sz. (Nekr.).
Petőfi Összes munkái. I. 408., VI. 456. l.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir