Szabó Ferencz

Full text search

Szabó Ferencz
polgári iskolai igazgató, szül. 1848. decz. 12. Budapesten, hol a ref. gymnasiumban tanult; azután beiratkozott az egyetem jogi fakultására; ugyanekkor a vallás- és közoktatási miniszteriumban napidíjnokoskodott. 1873-ban elbetegesedvén, a gróf Teleki György családjánál nevelői állást foglalt el. Ez év őszén Deésre költözött. Két évet töltött a grófi háznál, ez alatt tanítványával beutazta Erdély nagy részét. 1875 őszén Deés város iskolaszéke a polgári iskolához meghívta a latin nyelv-tanítói székre; egy év mulva a miniszterium rendes tanítóvá, majd igazgatóvá nevezte ki. 1883-ban Csallóköz-Somorjára helyezték át; azonban egészségi szempontból csakhamar visszatért Deésre, később Szamosujvárra. A miniszterium, tekintve betegségét, rendelkezési állapotba helyezte.
Mint tanuló Budapesten a Magyarország és a Nagyvilágba fordítgatott, a Nők Lapjába néprajzi és természettudományi czikkeket fordított németből, francziából és írt a Szinházi Látcsőbe; Deésen dolgozott a Szolnok-Dobókába és leveleket küldött a kolozsvári Keletbe; tanítói állása alatt nevelési és tanítási ügyekkel foglalkozott.
Szerkesztette a Deés és Vidékét 1881-ben, mely azonban előfizetők hiánya miatt megszünt.
Jegyei: (o. z.) és (z.)
Önéletrajzi adatok.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir