Szőgyény-Marich László (magyar-szőgyéni és szolgaegyházi)

Full text search

Szőgyény-Marich László (magyar-szőgyéni és szolgaegyházi)
cs. kir. kamarás, val. b. t. tanácsos, az aranygyapjas-rend vitéze, a m. tudom. Akadémia igazgató-tagja, Sz. Zsigmond alkanczellár és Pászthory Julia fia, szül. 1806. jan. 2. Pesten; Pest megyénél kezdett hivatalos pályáján haladva, 1841. nádori ítélőmester, 1844. a m. kir. udv. kanczelláriánál referendárius, majd m. kir. helytartósági tanácsos, a m. tanulmányi bizottság elnöke és m. kir. udvari kanczellár lett, mely utóbbi méltóságáról 1848-ban a m. udvari kanczellária feloszlása után lemondott; 1851-ben a birodalmi tanács felállítása után ebbe hívatott meg és 1860. a megerősített birodalmi tanácsnak alelnöke volt; ekkor több magyar hazafi elvtársával a magyar alkotmány vissza állítása mellett erélyesen küzdvén, azon évi okt. 20. a m. udv. kanczelláriának ujabb vissza állításával második m. kir. udvari kanczellárrá neveztetett, mely állásról azonban utóbb az országgyűlést feloszlató legfelsőbb leirat következtében önkényt lemondott. 1855-től a M. tudom. Akadémiának is igazgató-tagja volt. 1865. szept. fehérmegyei főispánnak nevezték ki, mely hivatalát 16 évig viselte, részt vett a főrendiház tanácskozásaiban; 1875–83-ig a főrendiház másodelnöke, utóbb elnöke volt és 1884. vonult vissza. 1873. főkamarásmester, 1884. tárnokmester, 1888. országbíró lett. Az aranygyapjas-rend, a Lipót-rend nagy- a szent István-rend középkeresztes vitéze. Meghalt 1893. nov. 19. Székesfejérvárt.
Munkája: Emlékiratai. Első kötet 1836–1848. decz. 2. Kiadják fiai. Bpest, 1903. Szines arczk.-, négy fénykép- és I–XXV. okleveles függelékkel.
Nagy Iván, Magyarország Családai X. 845., 848. l.
Pallas Nagy Lexikona XV. 806. l.
M. Nemzetségi Zsebkönyv. Nemesi Családok. Bpest, 1905. 609. l. és a m. n. múzeumi könyvtár példányáról.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir