Tamaskó (János) István

Full text search

Tamaskó (János) István
ev. lyceumi tanár, szül. 1801. febr. 15. Pozsonyban polgári szülőktől; tanult a pozsonyi ev. lyceumban. 1822. ugyanott mint helyettes tanító az első grammatikai osztályt tanította hat hónapig. Ezután theologiai tanulmányainak folytatása végett az éppen akkor megnyilt bécsi protestáns theologiai fakultásnál iratkozott be. Másfél évi itt tartózkodása után visszatért a hazába és több évig házinevelő volt. E közben a kormány megengedte a protestáns theologusoknak a külföldi egyetemek látogatását. T. a pozsonyi ev. egyházgyülekezet támogatásával Göttingába ment, hol Ewaldtól szanszkrit, Teschentől pedig arab nyelvet tanult. Két évi itt tartózkodás után visszatért hazájába. Mivel azonban a pozsonyi ev. lyceumnál az a tanszék, melynek elfoglalására T. magát lekötelezte, nem volt üresedésben, ezért a bazini magasabb polgári iskolánál az igazgató-tanári állomást foglalta el, hol 1838-ig működött. Ez évben a pozsonyi ev. egyház-gyülekezet meghívta a lyceumhoz a syntaxis osztály tanárának. A Thun rendszer szerint való szervezkedéskor a felső gymnasiumban a német nyelvet tanította és a városi reáliskola felsőbb osztályaiban a protestáns tanulóknak a hittant adta elő. Látván a nagy ellenszenvet, melylyel a tanuló ifjúság a német nyelv tanulása ellen viseltetett az 50-es években, T. megragadta az alkalmat, midőn 1862. az egyházgyülekezet azzal kinálta meg, hogy lyceumi tanszékét az egyik leányiskolai tanszékkel cserélje fel. Igy leányiskolai tanítóvá lett, de e mellett a reáliskolánál viselt állását is megtartotta. Tíz évet töltött el mint leánytanító, midőn 1872-ben az egyház nyugdíjba helyezte. Hazánk egyik jeles orientalistája és classikus műveltségű férfiú volt. Meghalt 1881. jan. 26. Pozsonyban.
Czikke a pozsonyi ág. hitv. ev. főiskola Tudósítványában (1860. Hymni aliquot Vedici e textu potissimum sanscritico Boethlingki Lassenii legibus metricis in latinum translati).
Munkái:
1. De causis linguae Sancritae. Dissertatio. Posonii, 1831.
2. Német nyelvkönyv... Latin és polgári iskolák használatára. U. ott, 1844.
3. Vezérfonal a világtörténeti elbeszélésekre. U. ott, 1845.
4. Ő cs. kir. fensége József főherczeg Magyarország nádorának hivatala félszázados örömünnepére az ág h. főiskola. U. ott, 1846. (Szanszkrit versezet).
5. Danielis Bersenyi poetae Ecclogae. Bpest, 1880. (Ism. P. Napló 181. sz.).
6. A "Szózat" latinul. Pozsony, 1880.
Kéziratban maradt több munkája.
Ponori Thewrewk József, Magyarok születés napjai. Pozsony, 1846. 19. l.
Prot. Jahrbücher I. 1854. 200. l.
Petrik Bibliogr.
Pesti Napló 1881. 30. sz. (Nekr.).
Pallas Nagy Lexikona XV. 910. l.
Markusovszky Sámuel, A pozsonyi ág. hitv. ev. lyceum története. Pozsony, 1896. 664. l. és gyászjelentés.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir