akácfa (lat. Robinia pseudoacacia)
akácfa (lat. Robinia pseudoacacia): az alföldi és dunántúli táj, utak, parasztudvarok és tanyák jellegzetes fája. Felhasználása szűk körű, leginkább szerszámfát készítenek belőle. Világviszonylatban az egyik legelterjedtebb fafajta. Őshazájából, É-Amerikából a 17. sz. legelején díszcserjeként, növénytani ritkaságként került Európába, a párizsi botanikus kertbe, de csak a 18. sz.-ban terjedt el tömegesen. Mo.-ra az 1720-as években kerülhettek az első akáccserjék parkfának és szegélyfának. Az első akácfaerdőt hadászati célból a komárom-herkályi erődítmény köré 1750-ben ültette a katonai kincstár. A 290 hektáros telepítés nagy érdeklődést váltott ki az akácfa iránt. Terjedéséhez hozzájárult az is, hogy a következő évtizedekben a megfogyatkozott mo.-i faállomány pótlására országos és helyi rendelkezések láttak napvilágot. Nemcsak központilag szorgalmazták az ültetését, hanem földbirtokosok és honoráciorok – köztük Tessedik Sámuel – is példamutatóan terjesztették. A század végén szórványosan már falvakban is díszlett, de valóban nagymértékű elterjedése a következő századra esett, amikor a Duna–Tisza közi futóhomok megkötésének, majd az → Alföld-fásítás egyik legfontosabb növénye lett. Az 1865–95 közötti és az 1920 utáni nagy akácfaerdő-telepítések szinte gyökeresen megváltoztatták az addig fátlan pusztaságnak ismert Alföld képét. 1958-ban Mo. faállományának 15,8%-a, 201 051 ha volt akácos. Ez a szám jóval több, mint Európa más országainak akácfával beültetett összes területe. Az akácfa a magyar parasztok kedvelt fája, szívesen ültetik házuk köré. – Irod. Vadas Jenő: Az akácfa monográfiája (Bp., 1911); Ernyey József: Az akácfa vándorútja és megtelepülése hazánkban (Magy. Botanikai Lapok, 1926); Az erdőgazdálkodás története Magyarországon (szerk. Kolossváry Szabolcsné, Bp., 1975).
Tessedik Sámuel akácfája Szarvason.
Kósa László
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
