bivaly, bihaj, bihal
bivaly, bihaj, bihal: 1. a szarvasmarhával távoli rokonságban álló hasított körmű kérődző. Őshazája Ceylon és Hátsó-India mocsaras vidéke, ahol ma is vadon él (lat. Bubalis bubalis). Háziasítását is e tájon kezdték, főleg teherhordásra használva. Okleveles adataink szerint nálunk már a 12. sz.-ban tenyésztették. A legújabb korban a paraszti üzemekben nagyobb mértékben csupán az erdélyi Mezőségen volt elterjedve, egyébként az uradalmakban, főleg Erdélyben és a Dunántúlon igavonó állatként tartották. (1896-ban az országban 132 000 db-ot, 1935-ben 7000 db-ot írtak össze.) A paraszti üzemekben fejték is, tejét némely helyen, mivel zsírosabb, mint a tehéntej, jobban kedvelték. Szélesebb elterjedését akadályozta, hogy hidegre és melegre egyaránt érzékeny, de ahol nagyobb erőkifejtést igénylő terhek vontatására volt szükség, időszakosan jól hasznosítható igásállat volt. Ökörjáromba fogva igázták, gondozója, a bivalyos az uradalmi cselédség rangsorában és fizetésben a cselédkondással azonos szinten állott. A szó minden szláv nyelvben ismeretes, a magyarba feltehetőleg délszláv közvetítéssel került. – Irod. Nagy Miklós–Papp István: Bivalytenyésztés (Bukarest, 1957). – 2. népies néven a gőzeke és a cséplőgép mobil vagy stabil gőzkazánja.
Bivaly (Zimánypuszta, Zala m.)
Balogh István
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
