cimboraság

Full text search

cimboraság: 1. a serdülőkorban kialakuló és a legénykorban kiteljesedő, a felnőttkorban felemlegetett pajtási viszony, amely nem annyira mély, mint a baráti kapcsolat ( baráti csoport, leánybanda), de annál sokkal mozgékonyabb és szélesebb. Cimboraság létrejöhet közös munka, együttdolgozás, együttmulatás révén, de létrehozhatja az udvarlásban, összebeszélésben megnyilvánuló cinkosság, a közös gondok által teremtett bizalmas (nem baráti) viszony. Éppen ezért a cimboraságnak a barátsággal szemben van némi pejoratív jelentéstartalma is. Sajátos formája a katonacimboraság, amelyet az egy faluból valók otthonuk utáni vágyódása teremt, később pedig – megfordítva – az egy időben és kötelékben eltöltött szolgálat tesz katonacimborákká egészen távoli vidékekről származó embereket. – 2. a munkatársulás egyik speciális, kihalt, de szükségből mindig újratámadó formája. A szántásnál az elegendő igaerővel nem rendelkező jobbágyok állataikat összefogták egy eke elé, s így segítették ki egymást („cimborával szántó”, „cimborás”) ( egész eke). Az I. és II. világháború alatt és után a rekvirálások folytán állataikat veszített parasztok vagy a felszabadulás után földhöz juttatott új gazdák hasonlóan jártak el. A cimbora szó azonban ekkor, ebben az értelemben már kiveszett, csak a társulási forma maradt meg. – Irod. Makkai László: Paraszti és majorsági mezőgazdasági termelés a XVII. században (Bp.–Gödöllő, 1957); Soós Imre: A jobbágyföld helyzete a szolnoki Tiszatájon 1711–1770 (Eger, 1958); Szabó László: Munkaszervezet és termelékenység a magyar parasztságnál a XIX–XX. században (Szolnok, 1968).
Németh ImreSzabó László

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir