cseregyermek
cseregyermek: Vegyes nemzetiségű vidékeken szokásban volt, hogy különböző nemzetiségű családok lehetőleg azonos korú és nemű (elsősorban fiú) gyermekeiket egy-két évre kicserélték, idegen szóra küldték, hogy az idegen, hasznosnak ítélt nyelvet tökéletesen elsajátítsák, az idegen környezetet, gazdálkodást, szokásokat megismerjék; ott barátokat szerezzenek, kapcsolatokat teremtsenek. Sokszor egymástól távol fekvő falvak álltak egymással cseregyermek-viszonyban. Egy-egy család több nemzedéken keresztül küldte egymáshoz gyermekeit, vagyis a cseregyermek-viszony egyik nemzedékről a másikra öröklődött. Ahol ilyen öröklött ismeretség nem volt, ott más, már cserekapcsolatban levő családok közbenjárásával kerestek megfelelő cseregyermeket. Az I. világháború előtti több nemzetiségű Mo. vegyes lakosságú vidékein mindenütt ismerték a cseregyermek intézményét, a tehetősebb paraszt- és iparoscsaládok több nemzetiség nyelvére is megtaníttatták gyermekeiket a cseregyermek intézményének segítségével. Igen gyakori volt a gyermekcsere a Dunántúl magyar és német községei között. A Felső-Csallóköz és Mátyusfölde magyar falvaiból a Pozsony környéki és a hegyaljai német helységekbe küldték a gyermekeket, és viszont fogadták onnan a szőlősgazdák és polgárok gyermekeit. D-Biharban a magyar és román gazdák legényfiaikat kölcsönösen küldték egymáshoz szolgálni, hogy azok a síkvidéki szemtermelő, ill. hegyvidéki állattartó gazdálkodást megismerjék. Az erdélyi magyar városok polgárai és a módosabb székely parasztok gyermekeiket szász helységekbe „német szóra” küldték. – Irod. Nagy Lajos: Cseregazdalegények (Ethn., 1965); Andrásfalvy Bertalan: Néprajzi jellegzetességek az észak-mecseki bányavidék gazdasági életében (I. Az Észak-mecseki bányavidék regionális vizsgálata. MTA Dunántúli Tudományos Intézet, Értekezések, 1970).
Morvay Judit
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
