gúny
gúny: az esztétikából átvett kategória a folklorisztikában, a komikum sajátos, erős fajtája. Két válfaja van, a nyílt gúny, amelynek lényege az, hogy a kicsúfolt jelenség ellenszenves vonásait felnagyítva, erős emocionális kifejezéssel utasítják el; valamint az → irónia, amelynek során a bemutatott jelenséget látszólag elfogadva, helyeselve mutatják be annak abszurd év nevetséges voltát. Mind a szarkazmusig elmerészkedő nyílt gúny, mind a groteszk év a → szatíra fogalmával rokonítható irónia társadalomtörténetileg kései kategóriák: a humorban megnyilvánuló fölény kifejeződései, amely az ésszerűtlenség leleplezéséből áll. A fölény legtöbbször a társadalmi progresszió oldalán áll, ilyen értelemben a gúny a társadalmi fejlődést igenli és képviseli. Mindezek értelmében nem véletlen, hogy a folklórban igazán ritkán található meg: sokkal gyakoribb az általános → komikum, a → csúfoló és a szelídebb nevetségesség. A csekély számú folklórszatíra leginkább a dal, néha a gúnyos szólás vagy anekdota keretében jelenik meg. Sokkal gyakoribb azonban itt is, hogy a kinevetés nem társul fölénnyel, egyszerű → tréfa, ill. csúfolás. Voltaképpen a → vicc sem gúnyos műfaj a folklórban. Ahol megtaláljuk, a társadalmilag határozottabb konfliktusokkal kapcsolatos. Ilyenek az antiklerikális, antifeudális alkotások, nemegyszer a nemzetiség- és valláscsúfolók. Ennek következtében a folklórban a gúny nem is mindig demokratikus jellegű, a fölény olykor a vélt társadalmi előnyökhöz ragaszkodásban jelenik meg (→ nemzetiségcsúfoló). Formailag a túlzások, gyakran a groteszk képek jellemzik. Poétikailag sem a nemzetközi, sem a magyar folklór nem vizsgálta. (→ még: humor, → trufa). – Irod. Simonyi Zsigmond: Tréfás népmesék és adomák (Bp., 1902); Ortutay Gyula: Tréfásszavú magyarok (Bp., 1942); Kardos Tibor: A trufa. Egy régi magyar irodalmi műfaj jellege és európai összefüggései (Filol. Közl., 1955); Mészáros István: Szatíra és valóság (Bp., 1955); Byvtron, Jan Stanislaw: Komizm (Warszawa, 1960); Gluckman, Max: Gossip and Scandal (Current Anthropology, 1963); Legman, Gerahon: Rationale of the Dirty Joke (New York, 1968); Voigt Vilmos: Tréfás és humoros prózaműfajok (A magyar népköltészet, Bp., 1969).
Voigt Vilmos
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
