kisgömböc, a

Full text search

kisgömböc, a: tréfás halmozó mese, gyermekmese; formulamese jellegét a kisgömböc ismétlődő-gyarapodó mondókája adja meg. Cselekménye: szegény ember malackát vág, családjával együtt rendre mindenét elfogyasztják, már csak a gömböce van meg. A szegény asszony sorra felküldi három lányát a padlásra, majd maga is felmegy, hogy lehozzák, de a kisgömböc sorra valamennyiüket bekapja: Mit akarsz engem megenni, inkább én eszlek meg téged!, majd: Egy (két) nénédet, három lányodat bekaptam, ham, téged is bekaplak! – bekapja a gazdát is, leszakad a madzagja, legurul a létrán, ki az utcára, bekap egy csapat aratót, egy szakasz katonát, egy csorda disznót, de a kiskanász fehérvári bicskája (katonák szuronya, aratók kaszája) megakad a torkán, felhasítja, valamennyien kisétálnak (MNK 2028B*). Az egész magyar nyelvterületen ismert, legnagyobb számban a Duna–Tisza közéről és a Tiszántúlról jegyezték fel változatait. Népszerűségében jelentős szerepe van Arany László nagykőrösi (?) és Török Károly hódmezővásárhelyi (?) változatának (Benedek Elek feldolgozásában), melyet tankönyvek, gyermekmeséskönyvek országszerte elterjesztettek. A mese nemzetközi redakciói farkasról, szörnyekről szólnak ( hét kecskeolló, a, Piroska és a farkas). – Irod. Bolte, J.–Polivka, G.: Anmerkungen zu den Kinder- und Hausmärchen der Brüder Grimm (I., Leipzig, 1913); Berze Nagy János: Baranyai magyar néphagyományok (II., Pécs, 1940); Konsza Samu: Háromszéki magyar népköltészet (szerk. Faragó József, Marosvásárhely, 1957).
Kovács Ágnes

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir