Partium, Magyarországi Részek

Full text search

Partium, Magyarországi Részek: 1. az egykori Zaránd, Közép-Szolnok és Kraszna vármegyék, valamint a Kővár-vidék, melyek a 16–17. sz. folyamán Erdélyhez való csatolás nélkül az erdélyi fejedelmek birtokába jutottak. A Partiumot az erdélyi fejedelmek mint a „Magyarország részeinek urai” bírták, azzal a kikötéssel, hogy az haláluk után a magyar királysághoz visszatér. A visszacsatolás 1693-ban megtörtént, de 1733-ban kelt királyi rendelet ismét különválasztotta a Partiumot. Az újabb visszacsatolásról az 1741, 1792, 1836, 1848-as években kelt törvények intézkedtek. A Partiumot végleg 1876-ban szüntették meg azzal, hogy Zaránd megyét Hunyad és Arad; Közép-Szolnok és Kraszna megyét Szilágy; Kővár-vidéket részben Szolnok-Doboka, részben Szatmár megyéhez csatolták. A Partium tájnévként is élt. Nemcsak a közigazgatásilag hozzátartozó területeket, hanem általában Erdély és az Alföld határvidékét értették rajta. Ma elhalványulóban van, leginkább az élő irodalmi nyelv őrzi. – 2. Az egykori Udvarhely-szék legnyugatibb vidéke, a Solymos és Zsákod patakok völgyében fekvő néhány község a Kis- és a Nagy-Küküllő közén. Kiveszőben lévő tájnév. Nevét onnan kapta, hogy e vidéket később csatolták a Székelyföldhöz.
Kósa László

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir