regruta, besorozott legény

Full text search

regruta, besorozott legény: alapkiképzésben levő, a katonai „vizitáción” már átesett és bevált, de még szolgálatba be nem vonult legény neve. A „regrutasor” a legényélet pár hónapig tartó szakasza, mely a kötelező katonai szolgálat bevezetésével iktatódott a legényélet szakaszai közé, mint annak tetőzése és befejezése; a katonai szolgálat eltelte után ugyanis már illő volt házasodni. A bevonulásra alkalmasnak talált regruták 4–6 hónapon át jelvényekkel különböztették meg magukat a többiektől. Ezek lehettek tollak (Köröstárkányon pl. hosszú fácántoll), bokréták (Mezőség) vagy szalagok (az ország nagy részében). Egyes vidékeken a regruta szalagjai vállig érnek, másutt – Kapuvár, Átány – a regruták bokáját veri. Számuk akár 30 pár is, amit keresztszülők, rokonok, barátok, lánypajtások ajándékoznak s a kalap köré kötött nemzeti színű szalagba aggatnak. Háború idején piros szalagot nem ajándékoznak, a mély gyászban levő legénynek feketét, ill. sötétkéket adnak, s aki nem jó szívből, csupán a konvenciónak engedve ajándékoz, az sárga szalagot vesz. Az a legény, aki nem vált be, egy szál rövid fehér szalagot viselhet. Bevonulás előtt utoljára táncol a regruta a szalagos kalapban, legszebb öltözetében, mulatság végén a szalagokat leszedi és elajándékozza leányrokonainak, kedvesének. – Irod. Fél Edit–Hofer Tamás: A Néprajzi Múzeum 1965. évi tárgygyűjtése (Népr. Ért., 1966).
Fél Edit

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir