rovásadó, királyi adó, portális adó

Full text search

rovásadó, királyi adó, portális adó: a 14. sz. közepe óta a nem nemes népességtől szedett állami (királyi) egyenes adó egyik elnevezése, amely az adóbeszedési eljárásból vette a nevét. Rovásokra, dicakra (innen: dicalis összeírás), azaz négyszögletes fadarabokra rótták fel a portánként beszedett adót. A rovásadót eredetileg porták, azaz minden olyan kapu (innen: kapuadó) után szedték, amelyen egy szénával megrakott szekér keresztül tudott menni. A 17. sz. elejétől az adóbeszedésnek ez a módja már túlhaladottá vált, mert a lakosság szaporodásával, a jobbágytelkek aprózódásával egy portán (telken, aminek eredetileg egy kapu felelt meg) már több család élt, így a kapuk alapján kivetett adó már nem fedte a tényleges jobbágygazdaságok számát. Ettől kezdve a királyi adózás alapja egy eszmei porta-fogalom lett, amely alatt 4 jobbágygazdaságot, ill. 12 zsellérgazdaságot kellett érteni, majd a 18. sz.-i adókivetésnél már számba vették egy-egy parasztgazdaság összes adóköteles „vagyonát”. Az állami adó beszedését összeírások előzték meg (portális, dicalis összeírás). A 17–18. sz.-tól az állami adó porció néven ismert. – Irod. Juhász Lajos: A porta története 1526–1648. Jobbágygazdálkodásunk egysége és az adóegység (Bp., 1936); Bakács István: A dicalis összeírások (A történeti statisztika forrásai, Bp., 1957).
Török Katalin

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir