szájhagyomány
szájhagyomány: a folklorisztika elméleti kategóriája, a szóban továbbadott alkotások összessége, egyáltalán a → szóbeliség keretében létrejövő alkotások összessége. Szélesebb kategória, mint a → népköltészet, mivel a népköltészetben nem csupán szóbeli alkotások találhatók, a szájhagyományban viszont nem költészeti termékek is előfordulnak. Nem azonosítható a → folklór fogalmával, mivel a folklórban nem-szóbeli jelenségek is bőséggel megtalálhatók. A magyar folklorisztikában a pozitivista irodalomtudomány és folklorisztika használta a szájhagyomány fogalmát (Katona Lajos, Sebestyén Gyula, Tolnai Vilmos), a kor földrajz-történeti folklorisztikájának is megfelelő módon olyan értelemben, hogy az egyes folklór → változatokat vagy szájhagyomány vagy írásos hagyomány leszármazottainak tartották. A szájhagyomány terminusban a hagyomány rész a folklór tradicionalista felfogására utal. A későbbiekben önálló, folklórelméleti kategóriává próbálták kiépíteni, és általánosabb formában, mint szóbeliséget állították szembe az ellenpólusként meghatározott írásbeliséggel (Horváth János, Thienemann Tivadar). Az utóbbi évtizedben a szájhagyomány esztétikai sajátosságait hangsúlyozták, és az Ortutay Gyula kezdeményezte magyar egyéniség-kutató iskola a szájhagyományozás „törvényszerűségeit” (→ affinitás, → egyéniség és közösség) vizsgálta. – Jakobson figyelme a kommunikációelmélet felé fordult, szájhagyomány-definiáló javaslatát Dell Hymes és mások fejlesztették tovább, napjainkban ez az irányzat a szociolingvisztika, a kommunikációelmélet és a kultúrelmélet, meg a folklorisztika módszereinek összefoglalásán fáradozik. Ennek során született meg a szájhagyomány tipologizálásának kísérlete: meg kell ugyanis különböztetnünk az egyszerű szóbeli közlést, a folklór jellegű szóbeli közlést és a hivatásos szóbeli közlést. A szájhagyomány e három kategórián belül esetenként másképp érvényesül. A szájhagyomány kutatása újabban ismét befolyásolta a folklorisztika elméletét. Úttörő jelentőségű volt e téren az 1969-ben Bp.-en rendezett szájhagyomány-szimpozium, amely a modern megközelítési módszereket egyesíteni kísérelte a hagyományos folklorisztikával és a folklór-esztétikával. Nemzetközi méretekben a társadalmi kommunikáció elmélete egyre intenzívebben és pontosabban foglalkozik a szájhagyományt meghatározó törvényszerűségek és szabályok kutatásával. (→ még: hagyomány) – Irod. Ortutay Gyula: Variáns, invariáns, affinitás (MTA II. Oszt. Közl., 1959); Ortutay Gyula: A szájhagyományozás törvényszerűségei (Ethn., 1965); Bogatirev, P. G.: Voproszi teorii narodnovo, tvorcsesztva (Moszkva, 1971); Voigt Vilmos: Folklór és szociolingvisztika (Általános Nyelvészeti Tanulm., 1972); Voigt Vilmos: A folklór alkotások elemzése (Bp., 1972); Ortutay Gyula: Folklore and Society (Bp., 1973); A szájhagyományozás törvényszerűségei (Szerk. Voigt Vilmos, Bp., 1974).
Voigt Vilmos
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
