Barbarossa-terv

Full text search

Barbarossa-terv <Fall Barbarossa>: a n. fe. erők hadászati terve a Szovjetunió lerohanására. Eredeti fedőneve Fritz, ezt változtatják 1940.dec.16-án Rőtszakállú Frigyes n-római császár után ~-re. Hitler még az angliai légi csata előtt, 1940 nyarán elhatározta, hogy az angolok kiszorítása után a kontinensről az egyetlen megmaradt kontinentális hatalom, egyben fő ideológiai ellenfele, a Szu. ellen fordul. Ebben NBr. megtörésének és Japán megerősítésének eszközét is látta. Az 1940.nov.12-13-i berlini Hitler-Molotov találkozón Hitler sikertelen kísérletet tett a Szu. bevonására a Háromhatalmi Egyezménybe. A korábban elrendelt kat. előkészületeket Hitler parancsára Molotov érkezésekor sem állították le. – 1940.dec.18-án Hitler aláírta a ~-t, 1941.márc.22-én annak módosított változatát. A balkáni hadművelet miatt az eredetileg máj.15-re kitűzött időpontot a felvonulásra és a tád. előkészületeinek befejezésére ápr.30-án jún.22-re halasztotta. A ~ hdm. terveit Karl Marcks vőrgy. dolgozta ki, az előkészítő törzset Friedrich von Paulus altbgy. vezette. Egy hadjárattal, három hadászati irányban tervezték elfoglalni a Szu. európai területeinek jelentős részét. A ~ szerint a Közép Hadseregcsoport (50 ho.) mérte a főcsapást Szmolenszk – Moszkva irányába. Az Észak Hadseregcsoport (29 ho.) Pszkov – Leningrád irányába támadott, e csoportosításhoz tartoztak a Finnország területén lévő n. és finn hds-ek is (további 20 ho.). A Dél Hadseregcsoport (57 ho.) részben Ro. területéről kiindulva, állományában n. és ro. erőkkel, Zsitomir – Kijev – Rosztov irányába támadott. A ~ a közelebbi hadászati célt a Nyugati-Dvina és a Dnyeper vonalának elérésében, a sz. főerők megsemmisítésében és a mozgósítás megakadályozásában határozta meg. További hadászati feladatként Leningrád, Moszkva, Kijev és a Donyec-medence menetből való birtokbavételét, majd az Arhangelszk – Volga – Asztrahány vonal elérését rögzítette. Az urali nyersanyag- és hadiipari körzeteket légierővel tervezték lerombolni. – Finnország részvételéről a tárgyalások ápr.30-án kezdődtek el, Ro-éról máj. elején. Febr.3-án Hitler elvetette a m. részvételt. Máj. 27-29-én a n. kat. vezetés kérte Mo-ot a m-sz. határvédelem megerősítésére. Bulgária bevonását ugyancsak elvetették. Japán, amellyel Hitler márc.5-én szoros kat. együttműködés kialakításáról rendelkezett, ápr.13-án kölcsönös semlegességi szerződést kötött a Szu-val, a császári tanács pedig júl.2-án az angolszász hatalmakkal szembeni ázsiai és csendes-óceáni terjeszkedésről döntött a Szu. megtámadása helyett. RI, SzA, 67.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir