Kárpátaljai kormánybiztosság

Full text search

Kárpátaljai kormánybiztosság: az 1939 tavaszán visszacsatolt területek igazgatására létesített kormányzati szerv. A kormányzó 1939. jún.28-án br. Perényi Zsigmondot nevezte ki Kárpátalja kormányzói biztosává, aki a polg. közig. vezetését júl.7-én vette át az addig érvényben volt katonai közigazgatás vezetőjétől, v. Novakovszki Béla tbk-tól. Az esemény illeszkedett a terület Mo-ba történő betagolásának (ünnepélyes) folyamatába: jún.20-án Beregszászon megtartották a kárpátaljai vm-k tv.hatóságainak ünnepélyes alakuló közgyűlését, e naptól az országgyűlés sorra alkotta a Kárpátaljára (és az 1938-as első bécsi döntéssel visszacsatolt Felvidékre) vonatkozó tv-eket, 25-én a Vereckei-hágóban újjáavatták a millenniumi emlékobeliszket, s 30-án a Kárpátaljáról és a Felvidékről behívott képviselők ünnepélyesen bevonultak a parlamentbe. – A ~ hatáskörébe tartozott a Kárpátaljára vonatkozó rendelkezések és kinevezések koordinálása. A helyi rő. hatóságoknak és közbiztonsági szerveknek közvetlen utasításokat is adhatott. Székhelye Ungváron volt, a csszl. időkben épített kormányzósági palotában. 3 osztályra (I. ált. közig., II. vallás- és közoktatásügy, III. gazd.), vmint 3 kirendeltségre (beregi, máramarosi, ungi) tagolódott. Létszáma 30 fő körül mozgott. – Perényi helyét 1940.szept.12-én Kozma Miklós foglalta el, őt 1941.dec.17-i halála után Tomcsányi Vilmos Pál volt bm. követte. A 3 kormányzói biztos főtanácsadója Ilniczky Sándor ungvári görögkatolikus nagyprépost volt. Magyarország német megszállása után Vincze András ny. altbgy-t nevezték ki kormányzói biztossá. RI, SP, 559.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir