Kisegyházak

Full text search

Kisegyházak Magyarországon a II. világháború idején: közjogi állásukat tekintve el nem ismert vagy tűrt felekezetek, másként szabadegyházak, hagyományosan szekták. A „kisegyház” megnevezés nem feltétlen nagyságrend, inkább megkülönböztetés a bevett történelmi keresztény egyházaktól. A ~ közül a baptista az elismert kategóriába tartozik. – A szekták elleni fellépésben az állam és a történelmi egyházak együttműködtek. 1939.dec.2-án Keresztes-Fischer Ferenc bm. az 1939:II.tc-re (honvédelmi törvény) hivatkozva 363.500/1939.sz. rendeletével a baptista és a methodista egyház kivételével vmennyi el nem ismert felekezet működését betiltotta a „honvédelem érdekeinek” veszélyeztetése miatt. Ezek: nazarénusok, adventisták (később Bibliakövetők), pünkösdisták, Keresztyén Testvérgyülekezet, Ókatolikus Egyház, Jehova tanúi, Üdvhadsereg stb. Közülük csak a jehovisták tagadnak meg kimondottan mindenfajta fe.fogást, a nazarénusok az eskütételt és fe. emberi élet kioltására való használatát. A ~ közül többet külön is feloszlattak. 1942.okt-ben a jehovistákat összegyűjtötték, 1200-at internáltak. Nazarénusokat, jehovistákat és más „szektásokat” munkaszolgálatra köteleztek. A Magyarország német megszállása alatt elhurcolt jehovistákat a koncentrációs táborokban lila háromszöggel különböztették meg. – A ~ összefogásának kezdeteként 1936-ban alakult meg a Magyar Evangéliumi Szövetség, amelyből 1944 őszén létrejött az illegális Szabadegyházak Szövetsége. Élén Kiss Ferenc, a Keresztyén Testvérgyülekezet vezetője állt. 1945.márc-ban léptek Kiáltványukkal legálisan a nyilvánosság elé. GJ, 602.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir