Olaszországi hadműveletek

Full text search

Olaszországi hadműveletek (1943-1945): az ambrit-lengyel egyesített erők tev-e Itáliában. 1943.júl.10-én a szöv. csapatok partra szálltak Szicília szigetén. Júl.25-én az ol. kir. a hds. támogatásával letartóztatta Mussolinit, majd szept.3-án fe.szünetet kötött a szöv-ekkel. Ugyanezen a napon azok partra szálltak az Appennin-félsziget D-i részén. A n-ek 10 ho-lyal megszállták az ország nagy részét, lefegyverezték az ol. hds-t és egy kommandóval kiszabadították Mussolinit (Skorzeny). Az arcvonal 1943.nov-ben a Gusztáv-vonalban (Gorigliano és Sandro folyók vonala) szilárdult meg. 1944. jan.22-én a 6.am.hdt. Anzio körzetében partra szállt azzal a céllal, hogy az arcból támadó 5. am.hds-gel birtokba veszik Monte Cassinót, majd a tád-t kifejlesztik Róma irányába. A nagy veszteségek ellenére Monte Cassinót nem tudták birtokba venni. A szöv-ek több sikertelen kísérlet után az 1944.máj.11-én indított újabb tád. eredményeként elfoglalták Monte Cassinót, jún.4-én Rómát. Aug. végére kijutottak a Metanzo-folyó – Gulbia – Firenze – Arno-folyó vonalára, ahol elakadtak. Közben a megszállt területeken kibontakozott az ol. partizánháború. A szöv-ek 1945.ápr.9-én újították fel a tád-t. 25-én ált. felkelés robbant ki É-Ol-ban. Az É-Itáliában harcoló n. csapatok 20-án megkezdték az ált. visszavonulást. A n. C Hdscs. főpk-a, Kesselring vtbgy. ápr.29-én írta alá a kapitulációt, amit máj.2-án hajtottak végre. SzA, 884.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir