Pisztoly

Full text search

Pisztoly: a közelharc, az önvédelem jellegzetes fe-e a Honvédségben. Élő célok ellen csak 50 m-ig volt hatásos. A Honvédségben reteszelt, azaz mozgó csövű (1919 M.) és reteszeletlen, rögzített csövű (1929 M., 1937 M.) öntöltő ~ volt rendszeresítve. A kárpátaljai tapasztalatok kapcsán bizonyossá vált, hogy a ~-t nem szívesen használják önvédelmi célokra; a ti-k, az alti-k és a legs., akiknek az állománytáblában ~ volt rendszeresítve, pu-t kezdtek viselni. Ugyanakkor a törzsek, a pk-i szakaszok, a távbeszélőalakulatok, a tü.- és a pct.alakulatok legs-e is pu-t igyekezett szerezni. Az alakulatoknál nagyon sok volt az 1919 M. 7,65 mm-es ~, amelynek hadihasználhatatlanságát már az 1922.okt. 25-én Hajmáskéren tartott vizsgálatok is igazolták. Ennek ellenére 1939-ben még mindig 47488 db ~ volt az alakulatoknál. Az 1929 M- 9 mm-es öntöltő ~-ból 1938-ban 22800 db volt a csapatoknál, és folyamatban volt 18000 db gyártása is, módosított kivitelben. Az 1937 M- 9 mm-es ~-ból kevés volt, a szükségletet nem fedezte (pl. az 1944.márc. végi, érvényes hadrendben követelt 175 ezer db-os szükséglettel szemben 145 ezer db volt). A II.vh. folyamán a helyzet nem javult, mert a gpi.gyártás erősebb ütemű felfuttatása a ~gyártási kapacitás rovására történt. – A gy. különleges harcfe-ei voltak a világító- és jelzőtöltényt kilövő ~-ok, amelyek az előterep megvilágítására, pc.- és légv. riasztószolgálat ellátására szolgáltak. (Táblázat a 491. oldalon) LJ, 951.

37 M. 9 mm-es öntöltő pisztoly

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir