Tábori lelkészet

Full text search

Tábori lelkészet: a katonák lelki gondozására az egyházmegyéktől elkülönülten működő egyházi szervezet. A Honvédségnél békeidőszakban tényleges, háború idején még tart. táb. lelkészek is szolgáltak. A görög és r.k. kat-k lelki gondozását a R.k. Táb. Püspökség, a ref., ev. és unitárius katonákét az 1923.febr.1-én felállított a közös Prot. Táb. Püspökség szervezte. A Honvédség felépítésének megfelelően hét vezető kerületlelkészi beosztást szerveztek, ahol egy vagy két r.k. és egy ref. vagy ev. lelkész pásztorkodott, és irányította a kisegítő polg. lelkészeket. Lelkészek szolgáltak még a kat. kórházaknál és a tanintézeteknél. 1941-ben szétválasztották a hátország és a hadra kelt sereg lelkészi szervezetét, több mint 600 tart. lelkészt hívtak be, akik lelkész fhdgy-i beosztásban ált. az egészségügyi alakulatoknál tevékenykedtek. – A táb. lelkészek egyházi és állami funkciót töltöttek be, egyházi és kat. fegyelmi felelősség alatt álltak. Munkájukat önállóan végezték. Feladatuk volt a vasár- és ünnepnapi istentiszteletek, a nemzetvédelmi előadások tartása, a halottak anyakönyvezése, a temetési szertartások ellátása, a levelezés a hozzátartozókkal, a posta ellenőrzése és cenzúrázása, szükséghelyzetben kat. feladatok teljesítése. Többen hadifogságba estek, ill. a háború végén sokan közülük elhagyták az országot. VJ, 1134.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir