Visszavonulás a Dontól

Full text search

Visszavonulás a Dontól: azon hadmozdulat, amelynek során a 2.magyar hadsereg 1943. jan.24-én kivált az arcvonalból, ill. a bekerítésből febr.2-4. között kitört részei elérték a hazaszállítási körleteket. Gy.menettel, kis részben vasúti szállítással febr. végétől már partizántád-októl mentesen zajlott. A 2.hds. harcokból kivont, zömében fe.telen töredékei 1943.febr-ban Kijev és Kurszk között, Romni, Vorozsba, Glukov és Konotop körzetében gyülekeztek. Márc. 5-én a sz. csapatok előretörése miatt a Dnyepertől Ny-ra levő Koroszteny és Ovrucs környékét jelölték ki végleges újjászervezési körletként. – Az újjászervezésre vonatkozó márc.10-i rendelet szerint 1 hdt. állt volna fel, 2 háromezredes ho-lyal, vmint az összes megmaradt és a még kiszállítandó neh.fe-rel. A megszálló feladatokra szánt hdt. létrehozására a m. pol. és kat. vezetés ellenállása miatt végül nem került sor. „Ellenértékként” a 18. és a 25.k.ho-t szállították ki Ukrajnába. A „doni poklot” megjárt csapatok ápr.24-máj.30. között hazatérhettek. A 2.hds. vesztesége (eltűnt, elesett, sebesült) egyéves tev-e alatt 120 ezer főre tehető. SzP, 1239.

10,5 cm-es „Göring” tar. fedezi a visszavonulást

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir