BAJA.

Full text search

BAJA. Mező Város Báts Vármegyében, birtokos Ura Hertzeg Grasalkovits Uraság, lakosai magyarok, németek, rátzok, és zsidók; a’ kiknek Zinagógájok is vagyon itten, leg nevezetessebb épűlet benne, a’ Hertzegi Kastély négy szegelet formára méltoságosan építetve, melly lakó helyűl szolgál a’ földes Uraság tisztyeinek; ezen kivül nevezetes épűlet a’ Város háza, és Latinovits Uraságnak szabad udvara, nem hülömben a’ Vármegye háza, a’ Kaszárnya, és a’ Só ház, Szent egyházai közt szebb a’ Város temploma; a’ szent Ferentz szerzetebéli Atyákénál, a’ kiknek klastromjok is nevezetes, és tágas épűlet. Lakosai e’ Városnak külömbféle kézi mesterségekböl is ugyan, de leg inkább búzával, és egyéb Hazánkbéli termésekkel való kereskedésböl élnek, vásárjai nevezetesek. Szép felebaráti érzékenységjeket, bizonyították meg a’ Bajai lakosok 1784. esztendőben, felsegélvén egy bizonyos Nagy nevezetű Komáromi kereskedőnek itten történtt 92terheltt hajójának elsűllyedése miatt vallott nagy kárát. Vásárja mind a’ három nevezetes, és nem kevés hasznot hajt, dunán való malmai fél órányira vagynak, fogyatkozásai ellenben hogy szántó földgyeinek egy része hol homokos, hol pedig kemény, kaszállójok bő időben elég, de szárazságban, az igás lovak számára is kéntelenek a’ lakosok venni, első Osztálybéli.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir