Ancyra

Full text search

Ancyra, Αγκυρα. – 1. M. Angora, Engüri, állítólag Midas alapítása. Eleinte Nagy Phrygiához tartozott, késbőb a gallus Tectosages nevű nép, a rómaiak idejében pedig Galatia fővárosa volt. Kedvező fekvése nagyon felvirágoztatta. Kecskéi, gyapjuja híresek voltak. Arr. 2, 4, 1. Curt. 3, 1. Liv. 38, 24. Fejlődésének tetőpontját a császári korban érte le. Augustus a várost tetemesen gyarapította; hálájuk jeléül építették aztán a lakosok Augustus s Róma templomát s falaiba bevésették a császár önmaga készítette emlékiratát (különben a felirat jellege kétes, v. ö. Schanz. Gesch. d. röm. Litt. 2, 13), melyben tetteit számolja el. A latin szöveg – a római mausoleum előtt levő eredetinek másolata – az előcsarnok falaiba, a bejárattól jobbra-balra, a görög fordítás a cella külső falába volt bevésve. Jelentékeny maradványait monumentum vagy marmor Ancyranu név alatt szokták idézni. Főkiadása (Humannak a berlini muzeumban levő gipszlenyomata után): Mommsen, Res gestae Divi Augusti. Berolini, 1883 és Corp. I. L. 3, 769. – 2. Phrygiai város Mysia s Lydia határán a Macestus mellett. Strab. 12, 567. 576. Romjai Kiliszakiköi vagy mások szerint Asszarlar mellett feküsznek. T. K.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir