Andocides

Full text search

Andocides, Ανδοκιδης, Leogaros fia, szül. Athenaeben 440 körül (életrajzirója szerint 468), egyike a tíz attikai szónoknak. Előkelő családból való volt, egész életében inkább gyakorlati államférfiú (bár annak sem kiváló) és kereskedő, mint szónok. Belebonyolódott, még fiatal korában, az Alcibiades- (l. o.) féle herma-csonkítók (l. Hermae) pörébe, melyben a bűnösök megnevezésével helyes nyomra vezette a biróságot. Hitelt nem érdemlő tudósítás szerint atyja és testvérei ellen is terhelő vallomást tett, de aztán megmentette őket a gyanútól. Felmentették, de mivel egy (őt névleg nem említő) néphatározat ατιμια-val (l. o.) fenyegette, eltávozott hazájából, s több évet töltve Macedoniában a Cyprusban (hol kereskedelmi vállalatokkal vagyont is szerzett), csak 411 tavaszán tért vissza Athenaebe. Ott a négyszázak börtönébe vetették, melyből megszabadulva, ismét kereskedéshez fogott külföldön. 407-ben ismét visszatérve, elmondta beszédét «visszatérése ügyében», de siker nélkül. Harmadszor is eltávozott tehát és csak a harmicz zsarnok bukása után, 402 körül tért ismét haza. Ettől kezdve újra nyilvánosan is szerepelvén, 399 végén ενδειξις-t adtak be ellene az ατιμια átlépése miatt, mely alkalommal a «mysteriumokról« cz. beszédével fényes diadalt aratott. Később (392) követségbe ment Spartába a tervezett béke ügyében, de ezért a szerepléséért (életirója kétséges tudósítása szerint) ismét számkivetették. Négy teljes beszéde, köztük három valódi, maradt ránk, melyekben egyszerű, mesterkéletlen, cziczomátlan szónoknak bizonyúl. Ezek idői rendben: χat ’Αλκιβιαδου (415), nem tőle való; 2. περι της εαυτου καϑοδου («visszatérése ügyében», 407); 3. π. των ηυοτηριων (399); 4. π. της προς Δακεδαιμονιους ειρηνης (a béke ügyében, 392/1). Kéziratok: mint Antiphonnál (l. o.), kivéve az Oxoniensis N.-t. – Irodalom: Kiadások: Editio princeps, Aldus Manutiusnál (1513); külön: Schiller (Lipsiae, 1835); Blass (Teubnernél, 2. kiad. 1880); Lipsius (Leipz. 1890); Hickie (London, Macmillan,1885). Együtt a többi szónokokkal: Reiske, Bekker, Dobson, Baiter és Sauppe, Müller kiadásaiban. Szakmunkák (többnyire a szövegre vonatkoznak): Linder G., de rerum dispostione ap. Antiphontem et A. (Upsal. 1859); Francke, Üb. die Echtheit der Friedensrede des A. (Greifswald 1888); Zutt, Die Rede des A. π. τωνμυστ. etc. (Mannheimi gymn. progr. 1891). V. ö. Blass, die attische Beredsamkeit (2. Aufl. I. 1887. 280–339). GY. GY.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir