Bosporus, Bosphorus

Full text search

Bosporus, Bosphorus, Βοσπορος, Βοσϕορος, eredetileg olyan keskeny tengerszoros, melyet a szarvasmarha át tud úszni (Io mondája). – 1. B. Thracius, ο Θρακιος Β., az a vulkanikus alakulású szoros, mely a Pontus Euxinusból a Propontisba (Márvány tenger) vezet. Polyb. 4, 39. Herod. 4, 86. Az átkelés a gyors áram és a sziklák miatt az ókorban veszedelmes volt, innen az Argonauták, továbbá a szétnyílós összecsukódó Symplegades szirtek regéje; a hajós ugyanis más-másunnan nézvén, majd szétnyílva, majd összecsukódva látta a sziklákat. A különböző öblöcskék miatt különböző a szélessége is, innen az írók eltérő adatai; legkeskenyebb ott, hol a scythák ellen vonuló Darius áthídalta, t. i. kb. öt stadiumnyi. Polyb. 4, 43. Herod. 4, 83. 85. Egyik benyomulása Galata és Sarai fok között egészen az ú. n. édes vizekig alkotja a mai Konstantinápoly mellett a híres aranyszarv kikötő; e részt már az ókor is szarv néven emlegette (κερας κολπος, Pol. 4, 43. Strab. 7, 320. – 2. B. Cimmerius, ο Κιμμεριος, Β., azon szoros, mely a Maotis tavat (Azowi tengert) összekötötte a Pont. Eux.-szal, a mai Jenikalei út. A Tanais folyóval együtt Európa határát képezte Ázsia felől; nevét állítólag a cimmerius őslakóktól kapta (Strab. 7, 309. Herod. 4, 12. 28) s némelyek a mai Krimun nevét is innen származtatják. 20 stad. széles (Strab. 7, 310) vagy Plin. szerint (N. H. 4, 24) 2500 lépés. A régiek sokat emlegetik téli befagyását, a mikor egész hadseregek vonúlhatnak át rajta. Herod. 4. 28. Strab. 11, 494. A szoros nyugati oldalán volt a miletusi híres telepítvény Panticapaeum (ma Kertsch), mely Bosporus néven is szerepel. Nevezetes kereskedelmi pont vala; körötte támadt a bosporusi birodalom, hatalmas tengeri erővel; valóságos éléskamrája Athenaenek. I. Leucon király maga huszonegy millió medimnus gabonát küldött oda. Királyaik sorát Spartocus nyitja és II. Paerisades zárja; ez a scythákból az évi adót megtagadván, magára zudította őket, majd átadta birodalmát a híres Mithridatesnek, Kr. e. 63-ban pedig Pompejus révén amannak fia, Pharances kapta. A további királyok többé-kevésbé a rómaiaktól függöttek, míg birodalmuk oly nyomtalanul enyészett el, mint a mily ismeretlenül támadt. Strab. 7, 745. 11, 494. V. ö. Sabatier: Souvenirs de Kertsch et chronologie du Royame de Bospore, Petersb. 1849. K. J.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir