Colus,
Colus, ηλαχατη, guzsaly. A régieknél, kik a pergő rokkát még nem ismerték, a fonás eszközei voltak a guzsaly és az orsó (ατρακιος, fusus; l. e.). A guzsaly egy kb. 50 cm. hosszú nádszár volt, felső vége felé behasogatva és kidudorítva, hogy a gyapjúpamat (τολοπη, mollis lana, tractus) jól megállhasson rajta (209. á.) A fonó nő a guzsalyt bal kezébe fogva, jobbjával kihúzta a szálakat, összesodorta s az orsón levő horogra (αγκιστρον) erősítette (210. á., vázakép után); erre aztán megpörgete az orsót s megnedvesített újjai közt egyengetve, folyton eregette a szálakat (στημονα καταγειν, filum deducere), melyek az orsó forgása következtében fonállá sodródtak. Az egész eljárást, mely különben nálunk is dívik, leírja Catullus 64, 311 köv. Ha a fonál már oly hosszú volt, hogy a földre ért, akkor az orsóra csavarta, a mikor pedig az orsó megtelt, elszakította a fonalat (stamen abrumpere) és a gombolyagot (κλωστηρ, glomus) az orsóról levéve a fonókosárba (καλαϑοςχ, ταλαρος, calathus, quasillus) tette (211. á., pompejii falkép után). Minthogy a fonás (lanam facere) a háziasszonynak volt kiváló foglalkozása, azért a rómaiaknál a férje házába vonuló menyasszony előtt gyapjas guzsalyt (colus compta) szoktak vinni. M. J.
209. Colus.
210. Fonó nő.
211. Fonókosár.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
