’Εκκληιος πολις

Full text search

Εκκληιος πολις. Συμβολα (régebben συμβολαι is) azoknak a szerződéseknek a neve, melyeket két görög állam alattvalóiknak egymás közt való jogügyeire nézve kötött. Azért olyan pöröknek, melyek két különböző állam polgárai közt vagy egyik állam és a másiknak polgárai közt támadtak, διχαι απο συμβολων a nevük. A szerződésekről bővebb értesítésünk nincs, de az általános eljárás az volt, hogy az idegen városban pörvesztett fél saját városának törvényszékéhez (és talán viszont is) felebbezhette az ügyet (εχχαλαεσϑαι). Az a város, melyhez a fölebbezés történt, volt az ε. π. Athenaeben efféle pörök vezetői a thesmotheták voltak. A grammatikusok értesítése szerint (melyekkel v. ö. most CIA IV 96, 61a) az athenaei birodalom fennállása idején a meghódolt szövetségesek pörei is διχαι απο συμβολων nevet viseltek. Megjegyzendő még, hogy a szerződéseket az athenaeiek érvényeseknek fogták fel, mihelyt a megkötésükre felhatalmazott heliasta-bizottság (διχαστηριον, Demosth. de Halonnes. 78, 26) a thesmotheták vezetése mellett megerősítette őket, s azért az idegen állam követeinek a szerződés végleges ratificatiójára is felhatalmazva kellett lenniök. Ε. π. annak a harmadik városnak a neve is, melyet két város valamely pörös ügy eldöntésére felhívott. – Irodalom: Stahl, de sociorum Atheniensium iudiciis, Münster 1881. Meier és Schömann, der att. Process, 2. Auflage, 994. l. GY. GY.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir