Hyperides
Hyperides, ’ϒrereidhς, a tíz attikai szónok egyike, Demosthenesnek inkább valamivel idősebb (Blass) mint fiatalabb (Schäfer) kortárása, Glaucippus fia Collytus demosból. Plato és Isocrates tanítványa volt, s már 360 óta nagy hírre tett szert athenaeben mint törvényszéki ügyvivő, szószóló (συνηγορος), mely jövedelmező foglalkozását mindvégig, a macedoniai korban is folytatta (híresek voltak a hetaera-ügyekben tartott beszédei; kivált a Phyrne mellett való). Mint politikai szónok és államférfiú kezdettől fogva végig az ú. n. hazafias (Macedonia-ellenes) párt egyike főembere volt Demosthenes és Lycurgus mellett; a Harpalus-féle ügyben aztán, úgy látszik, Demosthenesszel is meghasonlott, ha ugyan ellene emelt vádja komolyan veendő, a mit némelyek (Holm, Griech. Gesch. 3, 421) kétségbe vonnak. Demosthenes számkivetés után egy ideig ő volt a párt főembere s a lamiai hadjárat után Demosthenesszel együtt ő is a diadalmas Antipater áldozata lett (322-ben). Mint szónok már kortársai közt is hírneves volt; az utókorban pedig (Plat. 849 D) némelyek még Demosthenesnél is többre becsülték, kivált a classikus mintákat kereső római korban (Cic. Brut 67, v. ö. 68. 285), mert ő és Lysias legerősebb ellentétet mutattak a korcs ázsiai ékesszólással (aspianismus). Egészben véve illik rá a περι υφους irat (l. 34. f) jellemzése: középen áll Demosthenes és Lysias közt. Amazt ηϑος, emezt παϑος dolgában múlja felül. Egyformán ért egyszer a kedves, elméskedő, gunyoros, másszor a komoly, sőt érzékeny előadáshoz. A dispositiónak is mestere, majdnem annyira, mint Demosthenes (l. o.), legalább a régiek így tartották (v. ö. Dionys. 18, 11). Az ókorban 77 beszédét ismerték, melyek közül 52-őt valódinak tartottak, de egészen a legujabb korig egyet sem ismertek, mert a Corvin-könyvtár állítólagos kéziratának (irodalmát l. Blass kiadásának praefatiójában) teljesen nyoma veszett. A jelen század derekától kezdve azonban sorra kezdik megtalálni épen legfontosabb beszédeinek töredékeit (teljesen csak egyet!) az aegyptusi sírokban lappangó papyrus-kéziratokon. 1847-ben Harris felfedezte a χατα Δημοσϑενους és a Λυχοϕρονος cz. beszédek töredékeit (az utóbbi beszéd első felét; kiadta 1848); szintén 1847-ben Arden a Lycophon melletti b. végét és a υπερ Ευξενιππου czíműt, ezt majdnem teljesen (kiadta 1853); 1856-ban Sto’art az επιταϕιος-t 8síri beszéd a lamiai háborúban elesett polgárok emlékére, kiadta Babington (1857, Sauppe, Göttingne, 1860). Végre 1891-ben felfedezték a χατα Φιλππιδου b. végét, 1892-ben pedig Révillout az Athenogenes elleni első beszéd kézriatát, mely 1888 óta a Louvreban volt (kiadta amazt Kenyon, Classical text from papyri in the Br. Mus. 1891, emezt először hibásan Révillout, Paris, 1892, aztán Wel H. kitünően a Revue des Études grecques 1892 apr.–juniusi számában, végül ezeket és valamennyi beszédet együtt Blass, 3. kiadásában, Teubner, 1894). A kéziratokról bővebb részleteket l. Blass praefatiójában (2. kiadás 1881). – Irodalom (a nagy szövegcritikai irodalmat nem tekintve): Uj összefoglalás eddig csak Croiset A. «histoire de la litt. grecque»-jében van, 4. köt. 1895, 595–613. Blass, Die ett. Beredsamkeit 3, 2 (eddig csak első kiadás, 1880) kissé elavult. L. még Girard, Études sur l’éloquence Attique, Paris, 1884, Hyperidesről szól 85–234. l. A kiadások közül említhető még Comparettié (Euxenipp. 11 facsimiléval, Pisa, 1861) és Herwerdené (Athenog. 1893). GY. GY.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
