Natatio.

Full text search

Natatio. A fürdés és az úszás az ókori népeknél nagy szerepet játszott, különösen a hideg fürdők szinte életszükségletet képeztek a görög emberre nézve, a ki már kicsi gyermek korában megtanult úszni. A hajózás és a tengerészet szempontjából is fontos volt az úszásnak korai megtanulása, akár csak az írás és az olvasás elsajátítása. A görög példabeszéd is egymás mellé állítja ezt a két dolgot: μητε νειν μητε γραμματα. L. Diogenian. 6, 56. A római ember mindennapi életében lényeges szükségletet képezett a fürdő; az úszás a testgyakorlatnak egy neme volt, mely háború idején is nagyon fontos és máskülönben is igen hasznos volt. Romában a tizenkettedik regióban volt egy kis tó, piscina publica, hol a kezdők úszni tanulhattak, a kik pedig már gyakorlott uszók voltak, azok a Campus Martius mellett a Tiberisben fürödtek. Kis fiúk parafából vagy más könnyű anyagból készült eszközök segítségével tanúltak úszni. Plinius (ep. 2, 17–56) szerint a falusi jószágok tulajdonosai meleg- és hidegvízű tavakat csináltattak, melyek a legkülönbözőbb úszógyakorlatok színhelyei voltak. PR. J.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir