Oppianus
Oppianus, ’Οππιανος, görög didactikus költő a ciliciai Corycusból, ki 149 táján született Kr. u. s 30 éves korában halt meg. Szerzője egy reánk számos kéziratban maradt, dallamos költésű, szabatos verselésű, de itt-ott áradozó és sophista ízlésű tankölteménynek, az 5 énekből álló halieuticának (αλιευτιχα), mely a különböző halak életéről, tulajdonságairól s halászatukról szól, és melyhez forrásokúl a byzantiumi Leonidasnak halakról szóló munkáját s az alexandriai korban élt Demostratus λογοι αλιευτιχοι-át használta. Legrégibb kéziratai egy firenzei palimpsestus s a Medic. Laurentianus XXXI, 39. O. neve alatt ránk jutott a kéziratokban egy négy énekből álló, végén csonka cynegetica (χυμηγετιχα) cz. tanítóköltemény is, mely a vadászathoz szükséges segítő eszközökről, nevezetesebb vadászokról, egyes vadállatok életmódjáról s tulajdonságairól s a vadászatok nagy mennyiségű fajtáiról szól. Szerzője egy az Orontes folyó mellett fekvő syriai városból, valószínűleg Apameából való, Caracalla idejében 212–217 táján élt költő, ki a ciliciai Oppianust sok tekintetben utánozta. Stilusa eleven, de tele cziczomával, pathetikus; nyelve, verselése épen nem szabatos. A költemény főkézirata a Marcianus gr. 479, a 10. évszázból. Mindkét költeményhez scholionok maradtak fenn, melyek Tzetzets commentariusaiból merítenek, s fenmaradt a cynegeticához az 5. évszázbeli Eutecniustól egy paraphrasis is. Egy a 4. évszázadban Kr. u. Dioynsius Philadelphenustól 3 énekben szerzett (ορνϑιαχα, később) ιξευτιχα (a madarászatról) a byzantiumi korban szintén O. neve alatt járt, talán azon a réven, hogy Eutecnius ennek is adta paraphrasisát, miként a cynegeticának. A halieutica 1. kiadása Florentiae 1515-ben jelent meg Juntánál, a cynegeticáé 1517-ben Veneziában Aldusnál (a halieuticával együtt). Főkiadása a két költeménynek a Schneideré, mely Strassburgban 1776-ban jelent meg; ennek javított kiadása az utolsó, mely Parisban Didotnál jelent meg 1846-ban (1. lenyomat) a Poetae bucolici et didactici 41–106. ll.-n, Lehrs F. S. recensiójában. A scholionokat utoljára C. Bussemaker adta ki (Paris, 1849, 1. leny.). A cynegetica praphrasisát O. Tüselmann adta közre (Berlin, 1900, a götting. tud. társ. phil.-hist. oszt.-nak értek. közt N. F. 4, 1). Az ιξευτιχα paraphrasisát először Winding adta ki 1715-ben Köjenhavnban, utoljára Lehrs, egy másik recensióját Cramer az Anecdot. Paris. 1. kötetében. Irodalom: Ausfeld, De Oppiano et scriptis sub eius nomine traditis, Gotha, 1876. Lehrs K., De Halieuticorum et Cynegeticorum discrepantia, Quaestt. Epicae, 1837, 302–324. ll. Vári R., Szövegjavítások kilikiai O.-hoz, Egyet. Philol. Közl. 16 (1892), 455–464. ll. 19 (1895). 30–37. ll. U. a. oppiani Cilicis codicum in biblioth. hodie adservatorum series, Neue Jahrbb. für Philol. und Paedagogik, 1893, 409–416. ll. V. R.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
