Palmyra
Palmyra, Παλμυρα, syriai nyelven Thadmor (ma Tudmur), oazis-város Damascus és az Euphrates között a középen. Több karaván-út keresztezésénél való kedvező fekvése daczára is csak a 41-ik évben Kr. e. említik először. Római főhatóság alatt megtartotta függetlenségét a közigazgatásban. Rövid virágzása a Kr. u. 3-ik századra esik. A Valerianus császár elfogatása utáni zavarokban Odaenathust (Odenatust), P. exarcháját, Gallienus császár a város és területe királyává és dux Orientissé nevezi ki (262), s ezen czímen azután Odaenathus meghódítja Syriát, Arabiát és Armeniát. Őt követte özvegye Zenobia (267), egy okos, férfias tetterejű és finom műveltségű nő; az ő seregei Aegyptusig és Galatiáig nyomultak előre. Aurelianus 272-ben ellene ment, megverte Emesánál, fogságba veté és szétdúlta Palmyrát. A város ezt a csapást soha se heverte ki, habár Justinianus újra megerősíté. 1678-ban felfedezett romjai, különösen nagy nap- (Baal-) temploma és egy hosszú oszlopsor, pompájukban és nagy terjedelmükben tanuságot tesznek az egykori fényről. – Irodalom: Wood és Dawkins, Les ruines de Palmyre, Paris, 1812. Deville, Palmyre, Paris, 1894. Wrigth, An account of P. and. Zenobia, London, 1895. A p.-i feliratokról: Waddington és de Vogiié, Inscriptions de Syrie, Paris. 1870. P.-i istenségeknek temploma volt Sarmizegethusában, CIL III 7954. 7955. 7956. E. B.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
