Sophisták
Sophisták, σοϕισται, sophistae, a görög felvilágosodás előharczosai, azok a philosophusok, kik a Kr. e. ötödik században léptek föl először és eltérőleg az eddigi bölcselkedőktől, pénzért tanítottak, mesterségnek tekintették a philosophiát és a tanítást s már ezért is kortársaik kicsinylését vonták magukra. Még vissaztetszőbbé vált tanításuk, mely az eddigi nagyralátó cosmogoniai kutatások helyébe a gyakorlati, elérhető czélokat tette, kimondotta, hogy az ember mértéke az ember, s legfőbb czél a társadalomban s az állami életben megállanunk helyünket. E czél eszközéül tekintették a szónoklás művészetét, a politikai ügyességet, a gondolkodás gyors és alkalmazkodó mivoltát; erős erkölcsi alapjuk a szerint nem volt, a régi vallással szemben is a kételynek, birálatnak, sőt gúnynak hangján szólaltak meg s így nem csoda, hogy a régies erkölcsök ősei, mint Aristophanes is kíméletlenül megtámadták őket. Maga Plato sem beszélt sok rokonszenvvel róluk, magának Protagorasnak, a legkiválóbb sophistának alakját sem mutatja be legelőnyösebb oldaláról hires dialogusában, a Protagorasban. Később a név maga már egyet jelentett a szándékos megtévesztéssel, hazug következtetésekkel, álokoskodásokkal. Az első sophista az említett abderai Protagoras, mellett kitünik különösen rhetorikai jelentőségével a leontinibeli Gorgias, továbbá Hippias és Prodicus. A görög államelmélet aláhanyatlásával megszünt a s. jelentősége is. De a római császárság korában újra kivirágzott ez iskola. Mesterei pompás díszruhákban járták be a roppant római birodalom városait, ünnepi előadásokat tartottak, megannyiszor szónoki rögtönzéseikkel ejtették bámulatba a közönségüket, a szini előadások komoly szertartásaival léptek föl és nagy belépő dijakat szedtek. Ezeknek nem volt oly végzetes befolyásuk az erkölcsök megrontására, a vallásos érzés meglazítására, mert a császárság korának megmételyezéséhez ők már semmivel sem járulhattak, de mindenesetre jellemző alakjai a sülyedés e korának. A róluk szóló irodalomból legnevezetesebb E. Rohde, Der gr. Roman és újabban Hans v. Arnim, Dio von Prusa (Berlin, 1900). S. K.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
