A MADÁR CSALÁDI ÉLETE.
A MADÁR CSALÁDI ÉLETE.
Mikor a madár már meg van érve, mi két, néha három éves korában következik be, fiasításhoz lát. Kiválasztja párját – tyúkféléknél bizony törökösen: egynél több jérczét, tojókát is – és aztán első gondja a fészek. Hajh, de az a fészek nem egyforma ám és van is erről a magyarságnak egy kedves, nagyon tanúságos meséje, mely röviden szólva, igy hangzik:
Nagyon röstelte a vadgalamb, hogy csak olyan ágból tákolt, silány fészket tud rakni, holott a szarka nagyon rangos, fedeles fészket épít; megkérte tehát a szarkát, tanítaná meg. A szarka jókedvében vállalkozott is. Imhol nekiálltak, szedtek ágat, ágacskát, selymes füvet, mohát és egyebet, a mi egy czímeres fészekhez szükséges. Azután pedig hozzálátott a szarka a fundámentom lerakásához; a mint pedig ehhez a vastag galyat szedte és rakta, folyvást azt hajtogatta:
Csak így, csak úgy!
A galamb tudákos volt, a vastag galyhoz ő is csak értett valahogyan; azért folyton azt felelgette:
Túdom, túdom!
Erre a szarka méregbe jött, odavágta a galyat, mondván:
Ha tudod, csináld!
Evvel elröpült, ott hagyta a tudákos galambot a faképnél és azért nem tud a galamb mai napság sem becsületes fészket rakni.
Azt talán magyaráznom sem kell, hogy ebben a kedves mesében a szarka cserregése és a vadgalamb búgása vagy burukkolása van nagy elmésen értelmezve.
És valóban, attól a lapos, a puszta földbe, fövenybe vájt gödörtől, a melybe a halászcsér tojja két-három tarka tojását, addig a remekműig, a melyet a függő- vagy az őszapóczinege vagy a nádirigó épít, a fokozatoknak egész sorozatai ismeretesek.
De aztán nincsen is meghatóbb, kedvesebb dolog, mint annak a megvigyázása: hogyan építik azok a remeklő kis madarak fészküket; hogyan röpül a kis párocska felváltva tizezerszer ide-oda, mindenkor hozván piczi csőrében egy-egy mohaszirmot, finom gyökeret, fűszálat, majd gyapjút, szőrt és végre finomságos pelyhet; hogyan rakosgat, fonogat; hogyan forgolódik, nyomkod, mig végre kész a természet egy-egy remeke: a puha fészek.
Lássuk most már az ilyen remeket. A legmesteribb alkotás a függő-czinege fészke – II. kép. A picziny madárka tarka; csőröcskéje árszerű és evvel építi meg a párocska nem is egészen két hét alatt ezt a meleg madárotthont, mely egy fűz lehajló ágára van finom háncscsal erősen odakötve és a nyár, a fűz, a gyékénybuzogány és a bogáncs finom gyapjából, röpülő, bolyhos magvából gondosan megszőve, kirakva; oly tökéletesen, puhán és tartósan, hogy nincs kalapos, a ki igy eltalálná. Ez a fészek zacskóalakú; vékonyabb végén bebúvóval, mely néha csöves alakú is. A fészek mindég a viz fölött, szabadon függöget, úgy, hogy a szellő lágyan ringatja; de a szél, a vihar bezzeg csapdossa is; – se baj, a hajlékony ág enged, se tojás, se poronty ki nem hullhat!
Ez a kis remeklés oly tömött és oly meleg, hogy a dunamenti füzeseket búvó ráczság buzgón szedegeti, felhasogatja, hogy tél idején melegítő kapczának használhassa kis gyerekének lábára. A fészek belső csészéjébe rakja le a tojóka öt vagy hét fehér, szinte csak babszem nagyságú tojását, a melyből az anyaszeretet melege tizenhárom nap alatt költi ki a meztelen, vaksi, tehetetlen porontyocskákat, hogy aztán csodálatosan rövid idő alatt anyányivá felápolgassa.
II. A FÜGGŐ-CZINEGE ÉS A FÉSZKE
No, de mielőtt hogy tovább haladnánk, jó lesz a madártojással is megismerkedni. A ki csak eszi a tojást, könnyen kérdheti, hogy hát ezen mi lehet a megismerni való? Pedig bizony csudadolog az! Van a tojásnak meszes héjja, néha fehér, néha tarka, néha szines, néha iratos. Belül a vastagabb végen van a levegős üreg, aztán a fehérje, aztán a széke vagy szikje, ebben a csira, aztán a sárgája, aztán a zsinórja. Mikor a csira megtermékenyül és a tojó lerakja a tojást, már a hanyat, akkor kezdődik a költés vagy kotolás, melyet néha csak az anyamadár, néha mind a két ivar felváltva végez. Erre az időre pőrére kopaszodik a kotló madár melle, vére kitüzesedik és a kotló madár azon van, hogy a tojást folytonos-folyvást egyformán melegen tartsa: ül rajta reggeltől napestig, alkonyattól reggelig, alig távozva perczekre is. Közben-közben még meg is forgatja a tojásokat, hogy egyformán melegedjenek. Kis madárnál eltart ez a kotolás tiz napig, de a hattyúnál harminczöt napig is. Délszakon a strucz a nap hevét is felhasználja és van madár, a ki erjesztő halomfészket kapar össze s az erjedés melegét használja fel a kotolásra; a madár neve Talegalla.
A meleg folytonossága fejlődésre indítja a nyomástól megtermékenyített csirát. Erezetek futnak széjjel és egy pont lüktetni kezd: a szív ez! Lassanként alakot ölt a fejlődő csira, madárporonty lesz belőle; és a mikor megérik, csőröcskéjével kivágja magát a meszes burokból.
A mi tyúkféle, mint a fürj, a fogoly, a fáczán, a fajd és egyéb, annak finom pehelylyel borított csirkéje, a mint megszáradt, azonnal követi édes anyját; azonmódon a récze, a lúd és egyéb úszó vizimadár aprókája is. Bezzeg a többi madárnak a tojásból kibúvó porontyja meztelen, vaksi, sárga szájszélű és tehetetlen, a melyet úgy kell felápolgatni és ha sok a fészekalja, mint a czinegéknél, nemcsak dolga van a szüléknek, hogy a táplálékot beszerezzék, hanem sorrendet is kell tartani, nehogy valamelyik apró éhen maradjon és elpusztúljon.
III. 1. ÖKÖRSZEM-, 2. TÚZOK TOJÁSA
A madár családalapítása és gondozása a természetnek leggyönyörűbb tüneménye, az emberre nézve pedig nagyjelentőségű és oktató. Ha elgondoljuk, hogy délszakon van kolibrimadár, melynek tojása alig borsónagyságú és ott a strucz, melynek tojása akkora, mint az ember feje – de nálunk is itt az ökörszem tojása, mely nem is a legkisebb, és itt a túzoké, mely nem is a legnagyobb – III. kép –, ám ezekben akár kicsinyek, akár nagyok, egyformán kél az élet az anya- és szülői szeretet melegétől, ott bent egy meszes burokban: elismerjük, hogy nagy és remek dolog az! Inti ez az embert is, hogy családi életében egyforma meleget tartson, legyen párjával szemben odaadó, áldozatra kész, mint a madár; és ivadékával szemben is éppen oly hűséges, gondos, mint a madár.
De te kegyes olvasó, azt kérded éntőlem, hogy hát a madarak között nincsen kivétel? Oh dehogy nincs, dehogy nincs! Ott a kakuk, a ki más madár fészkébe tojja le tojását és így menekül a fentartás minden gondjától. No de hiszen: «ne szólj szám, nem fáj fejem» bizony egy árva szóval sem feszegetem, hogy tud-e ilyenekről emberfia, falu, város – de még a tekintetes vármegye is? – Tud ám! eleget!!
De nem erről van most szó, mert még más dologról is meg kell emlékeznünk, nagy röviden, mert különben vastagra talál hízni a kicsinynek szánt könyv.
A madaraknál rendszerint a hím a szebbik szinű – szemeink előtt van a kakas; a tojó szerényebb. De a ragadozóknál, mint sasoknál, sólymoknál, héjáknál és hasonlóknál, a tojó a testesebb, erősebb, mert a család felnevelése inkább reánehezűl, ez pedig erőt kíván.
A fiókák hamar fejlődnek s őszre kelve már mind anyányiak s a nálunk termők ekkor már mind szárnyaszabadján vannak; a mi vándorfajta, mind el is költözik tőlünk messze délszakra, legtöbbje tengeren kelve át, talán leginkább a Nilus folyó völgyületébe.
A vándorló madár röpülése nagyon sebes. Még a varjú is, mely Dániából Angliába röpül, óránként 27 mértföldnyit halad az északi tenger fölött.
De a fiókák az első esztendőben nem hasonlítanak mindenben az öregekhez és eltelik némelyiknél három esztendő is, a míg tollazata teljes ékességét éri el.
A szinek kifejlődése legtöbbnyire vedlés vagy lohosodás útján történik, a mikor a madár a régibb tollát elhányja s helyébe új növekedik. Némely madaraknál, így vizieknél, a lohosodás oly általános, hogy hetekre tehetetlenekké válnak, nem tudnak röpülni és könnyen áldozatúl esnek.
BARÁZDABILLEGETŐ.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
