Lélekző szervek.

Full text search

Lélekző szervek.
Megismerkedve a madár szervezetének ama főrészeivel, melyek a mozgást közvetve vagy közvetetlenül lehetővé teszik, most tárgyalnunk kell azokat a sajátságos berendezéseket, melyek módosulása nélkül a madár még sem tudna repülni. Már a csontváz általános jellemzésénél utaltunk a csontok ürességére, pneumaticitására; figyelmeztettünk, hogy ez üregekbe légtömlők türemlenek. Ezek a légtömlők és még egyebek is már sejtetik, hogy a madár lélekző készüléke egyedül álló, különös gépezet. A szorosan a gerinczoszlopnál fekvő tüdők ugyan feltünő kicsinyek, s inkább elágazó, egymással közlekedő légcsőrendszerből állanak, de nyulványaik kisebb-nagyobb hólyagokként, dudorodásokként és tömlőkként a testüregekbe, csontokba is behatolnak. A legnagyobb légtömlőket a villacsont közében, a mellizmok és a medencze táján találjuk. Ezekből csatornák vezetnek a kar-, medencze- és czombcsontokba, úgy hogy mikor a mellizmok a bordákat lélekzéskor felemelik, az egész test mintegy levegővel telik meg s így terjedelme nagyobbodik, fajsúlya ellenben kisebbedik. A szájon a levegő a nyelvcsont két ága közt, a gégefő (larynx) hasíték alakú nyilásán (rima glottidis) át, az egyenes vagy hajlásos légcsőbe (trachea) (26-ik kép) s innét a tüdőkbe, a légtömlőkbe jut. Az utóbbiak nem csak könnyítik a testet, hanem mint légtartók – kivált sebes repülésnél – szolgálatot tesznek s meleget is tartanak. Az alsógége két hörgője (bronchi) a tüdőkben két rendszert alkot, mindegyik 11 oldalágra bomlik, melyekről a hörgöcskék (bronchioli) majdnem derékszögűleg ágaznak el. Ilyen hörgöcske a madár nagysága szerint egy cm2-re 50–250 jut s végeik még finomabb csövecskékre szakadva kifelé nyilanak. A tüdők alapfele hátul bizonyos szíjjas kötőszalagokkal, elül gyengébb czombnyalábokkal van a bordákhoz erősítve s különös hártyával borítva. Ez pótolná a madaraknál hiányzó (csak a kivinél van meg) rekeszizmot. Ennek a tüdőizomnak rendeltetése különben főleg az, hogy a madár a levegőt beszivhassa és kibocsájthassa, mert mikor a szárnyak lecsapódnak, a légtömlők becsukódnak, ellenkezőleg kinyilnak.

26. kép. A madár lélekző szervei. (Vizirigó).

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir